Jövőre nem fogsz bosszankodni, ha ránk hallgatsz

A családodat és gyakran a kollégáidat sem választhatod meg. Sokszor az őrületbe tudnak kergetni. Ilyenkor van, hogy merned kell kimutatni a haragodat, vagy legalább őszintén megfogalmaznod, hogy mi zavar. Ha mégis olyan a szituáció, hogy magadban kell tartanod a véleményed, akkor van rá pár technika, hogyan őrizheted meg a lelki békédet.


1. Lélegezz nyugodtan!

Mikor felidegesíted magad, akkor kapkodod a levegőt, ami oxigénhiányhoz vezethet, ha pedig nem jut elég oxigén az agyadba, akkor nem is tudsz hatékonyan gondolkodni. Azzal, ha lelassítod a légzésed, lenyugtatod a zakatoló érzéseidet is.

Mondják, hogy számolj tízig, mielőtt meggondolatlanul válaszolsz valamire. Ez is arra utal, hogy a légzéseddel összhangban szép lassan számolj, mialatt kicsit összeszeded a gondolataidat. Egy másik mondás szerint pedig végy egy mély levegőt, és akkor vágj bele valamibe. Ebből erőt merítesz a cselekvéshez.

Foto: Thinkstock

2. Tarts távolságot!

Legtöbbször azért húzzuk fel magunkat valamin, mert túlságosan a lelkünkre vesszük. Nem látjuk a fától az erdőt, vagyis túl közel vagyunk a problémához. Ha hátra tudsz lépni egy lépést, és objektíven szemlélni a szituációt, rájössz, hogy olyasmi miatt kaptad fel a vizet, ami más esetben leperegne rólad.

A pszichoszomatikában az allergia mutatja meg például, hogy ez történik. Az allergia nem más, mint egy túlzott immunreakció egy olyan anyagra (állatszőr, poratka, étel, fém, pollen), amely normál esetben ártalmatlan rád nézve. A szervezeted valamiért mégis ellenségként kezeli, és védekezni kezd ellene. A lélek szintjén ez azt jelzi, hogy túl nagy jelentőséget tulajdonítasz olyan dolgoknak, amiknek nem kéne. Ha egy bizonyos távolságból észre tudod venni, hogy egy megjegyzésben mi az, ami valójában bosszantó számodra, értékes tapasztalatra tehetsz szert magaddal kapcsolatban, és már nem is fogod olyan tragikusnak látni a szituációt.

Ha arra van szükséged, akkor ténylegesen változtass helyet, menj ki a szobából, és szívj egy kis friss levegőt, hogy átgondolhasd a dolgot, és lehiggadj.

Foto: Kletr / Shutterstock

3. Méreg-skála

Tedd fel magadnak a kérdést: Mennyire akarom ezen magam felidegesíteni? Értékeld egy 10-es skálán. Rá fogsz jönni, ahogy azon gondolkodsz, hogy most ez egy 5, vagy egy 8 mértékű méreg, hogy alapvetően mennyire nevetséges az egész harag. Hisz a dolog már megtörtént / elhangzott. Ez ellen nem tehetsz semmit. És ha gyötröd magad miatta, azzal csak magadnak teszel rosszat.

Buddha mondta, hogy "a haragodhoz ragaszkodni olyan, mintha egy parázsló széndarabot vennél a kezedbe azért, hogy valaki után dobhasd: te leszel az, aki megégeti magát vele."

Egy korábbi cikkünkben Popper Pétert idéztük, aki szerint azzal, ha nem vagy képes elfelejteni a régi sérelmeidet, vagyis továbblépni fájó, vagy dühítő dolgokon, akkor elvágod magad a boldogság lehetőségétől.


4. Szemléletváltás

Senki sem cselekszik ok nélkül. Minden cselekedetünknek megvan a háttere, még ha mások ezt nem értik is. Próbálj belehelyezkedni a másik fél szemszögébe, és megérteni a motivációit. Neki ugyanúgy megvan a magyarázata a viselkedésére, mint neked. Mivel különbözőek vagytok, ezért a véleményetek és a beállítottságotok is különböző. De ez nem jelenti, hogy ezeket nem lehet közös nevezőre hozni.

Figyeld meg, hogy az emberek sokszor egy helyettesítő érzelemmel fejezik ki azt, amit valójában éreznek. Pl. szomorúság helyett haragot, harag helyett bezárkózást mutatnak. Sokszor épp ilyenkor bántanak meg másokat, mert nem a valós problémájukat fogalmazzák meg, hanem egy felszínes reakcióval egy teljesen más tárgyra térnek át. Próbálj mögélátni ezeknek a megjegyzéseknek. Pl. lehet, hogy a kollégád azért ékeskedik a te tollaiddal, mert kicsi az önbecsülése, és vágyik a többiek elismerésére, de ezt a saját érdemeivel nem tudja kivívni. Vagy a bácsikád azért faggat folyton a jövőbeli terveidről, mert ezzel igazolja maga előtt, hogy törődik veled.


5. A pozitívumra koncentrálni

Az a személy, aki felbosszantott, olyan, amilyen. Valószínűleg nem fog egyik napról a másikra megváltozni, és te sem térhetsz ki az útjából. Tehát jobban teszed, ha emlékezteted magad a pozitív tulajdonságaira, amiket tisztelsz, szeretsz benne. Gondold végig, mik a jó oldalai. Lehet, hogy most épp rossz napja van, és ezért szólt be neked, de egyébként bírod a humorát.

Sokat segít, ha nem fekete-fehérben látod a másikat, leegyszerűsítve arra, hogy szimplán hülye, vagy önfejű. Mindenkinek árnyalt a jelleme, és vannak ingadozásai, jobb és rosszabb időszakai. Ha ezt elfogadod, akkor magaddal szemben sem leszel annyira kritikus, vagy épp túl megengedő.

Foto: retrorocket

6. Fogadd el azt, ami van

Mint ahogy az emberek ritkán változnak, vannak dolgok is, amik akkor is ugyanolyanok maradnak, ha bosszankodsz miattuk. Nincs értelme állandóan harcolni ellenük. Inkább azzal segítesz magadnak, ha elfogadod őket.

Egy bölcs mondás szerint mikor valami nagy trauma ér, gondolj bele, milyen hatása lesz ennek az életedre 5 év múlva. Rá fogsz jönni, hogy valójában semmilyenre. Így nézve nincs az a bosszúság, amelyre érdemes lenne az energiádat pocsékolnod.



Pozitív Nap - Juhász Jozefa

Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!

Kapcsolódó írásaink

Kapcsolódó írásaink

Egy zene, ami bámulatosan csökkenti a stresszt

A krónikus szorongás milliók életét keseríti meg nap mint nap a világon. Kutatás igazolta, ez a dal egészen elképesztő hatást gyakorol a stresszes állapotra. Úgy lazít el és nyugtat meg, hogy szinte észre sem veszed, csak az tűnik fel, hogy sokkal jobban vagy. Ugye, máris meg kell hallgatnod? Csak biztatni tudunk rá.

Bagdy Emőke: hogyan éljünk túl? - Elengedés, megbocsátás, újrakezdés (+videó)

Hogyan bocsássunk meg annak, aki megsebzett, becsapott, megalázott, megkárosított bennünket? Egyáltalán miért érdemes megbocsátani - miért nem jobb megoldás mégis a bosszú? Hogyan építsünk rá egy derűs, új lehetőségekben gazdag jövőt a csalódásokkal és fájdalmas tapasztalatokkal teli múltra?

Azok az apró, valóban tartalmas pillanatok - észreveszed őket? (+videó)

Ahhoz, hogy egy pillanat, mely oly könnyen tovaszáll, tartalmas és emlékezetes legyen, nem kell a rohanó világ ricsaja és színes hivalkodása. Elég a természet maga.

"Fogadj örökbe, és tiéd az álom lakás potom áron!"

Fővárosi Közterület-felügyelet Állategészségügyi Szolgálat, ismerős így? És, ha azt mondom Illatos út? Az intézmény most egy új és meglepő kampánnyal rukkolt elő a kutyákért!

Igazán édes és őszinte képek leendő szülőkről - a hálószobából

Életünk legbensőségesebb pillanatainak színtere a hálószobánk. Intim pillanatok, őszinte beszélgetések. Itt vagyunk a legőszintébbek és a legtermészetesebbek.


NAPI BOLDOGSÁG