És most lássuk, miért is gondolatébresztő az Unicef videója!
A hatéves Anano az Unicef egy kísérlete kedvéért vállalkozott arra, hogy előbb egy forgalmas utcán, majd egy étteremben játssza az elveszett gyereket...
A kislányt először láthatóan tisztán, rendesen felöltöztetve hagyták magára Tbilisziben, Grúzia fővárosában. Ekkor felnőttek hada állt meg kedveskedve. Kérdezgették, beszédbe elegyedtek vele, próbáltak segítséget hívni hozzá. Mindössze egy piszkos melegítőre, egy sapkára és néhány gondosan felvitt koszfoltra volt szükség, hogy a gyerek tökéletesen láthatatlanná váljon a járókelőknek.
A kísérletet egy étteremben megismételve még szembeszökőbb volt a különbség. Az asztalok közt tétován bóklászó, csinosan felöltözött kislányt mosolyogva fogadták. Többen is megpuszilták, megsimogatták. A piszkos ruhák láttán az emberek közelebb húzták a táskájukat, elhúzódtak előle, vagy egyenesen elzavarták az asztaluktól.
A kísérletet végül abba kellett hagyni, mert amikor az egyik vendég határozottabban küldte el a gyereket, Anano sírva futott vissza a forgatócsoporthoz.
Naponta több millió gyereken néznek keresztül, vagy zavarnak el az emberek. Éppen azokat, akiknek a legnagyobb szükségük lenne a segítségre. "A változás atehát akkor kezdődik, amikor te úgy döntesz, hogy foglalkozol vele" - üzeni az Unicef videója.
"Ki kell menni a pályára. És ezt üzenem mindenkinek, mert főként manapság nagyon könnyen ítélkezünk, értékelünk, leszólunk, kritizálunk, és pontosan tudjuk, hogy mit hogyan kellett volna tenni. De ezt a kispadról tesszük. (...) A Facebook egyik nagy csalása az, hogy elhiteti az emberrel, hogy ő is játékos, ő is labdába rúg, csak azért, mert ott ül a képernyő előtt és kommentel. Nem. Éppen ezért mondom, hogy ki kell kapcsolni a számítógépet, és el kell kezdeni élni. Ütéseket, kék foltokat, rúgásokat, gólokat kapni. És a végén, ha azt mondja majd a bíró, hogy - hajszálnyival ugyan - de jobbak voltunk ellenfelünknél, akkor valóban elégedetten dőlhetünk hátra, hogy jó mulatság, igazi munka volt."
Böjte Csaba testvér
Pozitív Nap