A Hubble űrteleszkóp: szemünk a végtelenben

Az elmúlt 25 évben az emberiség által eddig készített legélesebb szemű teleszkóp végig itt lebegett bolygónk felett. A Hubble űrteleszkópnak  így nem kellett keresztül látnia a Föld atmoszféráján, így olyan dolgokat is megpillanthatott az univerzum végtelenjében, amit más ember alkotta tárgy képtelen volt.

Az idén 26 éves teleszkóp által közvetített adatok többsége a tudósok számára érdekes igazán, de az általa készített képekről nekünk, laikusoknak is nyilvánvalóvá válik: az univerzum sokkal gyönyörűbb, mint gondolnánk.

A Hubble által elkészített komplexitása, az általa fotózott helyek és jelenségek, a hihetetlen távolság Földünktől mind-mind olyan hihetetlen dolgok, melyekbe nem lenne betekintésünk a teleszkóp nélkül.

Ugyan az elkészült képeket képszerkesztő programokban teszik a nagyközönség számára is látványossá, legfőképpen színeket adva a képekhez. Azonban még ennek a tudásnak a birtokában is úgy vélhetjük, hogy a világegyetem csodálatos, páratlan képződményekkel és jelenségekkel teli, melyek megértéséhez talán sosem lesz elegendő tudásunk.


 



















Forrás: hubblesite

Pozitív Nap - Gerecs Zsófia


Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!

Kapcsolódó írásaink

Kapcsolódó írásaink

Kerti tó vagy medence? 8 meggyőző érv a természet oázisa mellett

Nem túlzás azt mondani, hogy sokunk álma egy kerti medence vagy tó. Jó hír, hogy a mindkettőt megvalósíthatjuk egyszerre, ha vegyszermentes, természetes medence mellett döntünk.

68 év után, ma nagyot nézhetünk - Délután már előbukkan a Szuperhold

Aki most lemarad, 18 évet kell várnia, hogy hasonló látványban legyen része.

Hogy milyen sűrűn fürödj vagy moss fogat?Itt a hivatalos válasz

Milyen sűrűn kell fürödni? Hányszor kell fogat mosni? Kilenc nagyon fontos kérdésre kapsz választ szakértőktől.

Nagyszüleink még tudták... 10 alapvető tudás, amit újra meg kell tanulnunk

Nagyszüleink még tudták, mára viszont kiveszőben a praktikus megoldások

A magyar sódomb, melyhez hasonló csak 2 van a világon

A környék szimbóluma és védjegye az Európában egyedülálló látvány.


NAPI BOLDOGSÁG