68 év után, ma nagyot nézhetünk - Délután már előbukkan a Szuperhold


Páratlan közelségbe kerül november 14-én a Földhöz a Hold, az úgynevezett szuperhold ezúttal sokkal nagyobb és fényesebb lesz, mint bármikor az elmúlt csaknem 68 év során. A szuperholdnak azt nevezzük, amikor a holdtölte az égitest ellipszis alakú pályájának a Földhöz legközelebbi pontján következik be. Ilyenkor az égitest látszólagos mérete körülbelül 14 százalékkal haladja meg szokásos nagyságát, fényessége pedig 30 százalékkal nő.


A Hold 68 éve nem járt ilyen közel a Földhöz, mint ma fog

Átlagosan minden 14. holdtölte szuperhold, ennyire nagynak és fényesnek azonban ritkán láthatjuk az égitestet: 1948 januárja óta nem járt ilyen közel a Hold a Földhöz, ráadásul olyan ritka jelenségről van szó, amelyre a NASA szerint legközelebb 2034. november 25-én kerül majd sor.

A két bolygó közötti átlagos távolság 382 ezer kilométer, mely akár 50 ezer kilométerrel nőhet és csökkenhet.


Ezúttal - mivel a Hold egyszerre lesz teliholdfázisban és földközelpontban - 48.280 kilométernél kisebb távolságra kerül a Földtől.

Délutántól egész éjszakán át érdemes lesz kémlelni az eget. A Szuperhold-jelenségről amatőr fotósok is gyönyörű felvételeket készíthetnek. A meteorológiai előrejelzések alapján estére az egész ország területén felszakadozik a felhőzet.

Szuperhold egyébként idén októberben is volt, és decemberben is lesz, de közel sem olyan látványos, mint a november 14-i.

A rendkívüli szuperhold az egész Földről látható lesz jó idő esetén szabad szemmel is, de látcsővel vagy teleszkóppal minden korábbinál jobban kivehetők lesznek a Hold felszínének részletei. Számítások szerint 2034-ben a szuperholdat akkor "alig" 356 ezer 445 kilométer választja el a Földtől.


Pozitív Nap

Forrás: MTI / NASA   Fotók: MTI - Komka Péter

Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!

Kapcsolódó írásaink

Kapcsolódó írásaink

25 bámulatos fotó, amiről el sem hiszed, hogy igazi

Egyetlen kép sem Photoshop, de hinnéd ezt első pillantásra?

Mesébe illő látvány: "megdermedt" Horvátország egyik szimbóluma

Mesebeli táj lett a jégbe fagyott Plitvicei tavak környéke Horvátországban!

Elképesztő látvány: szarvasok százai rohannak át az úton Baranya megyében (+videó)

Miután megkapták az elsőbbséget az autósoktól, hosszú másodpercekbe telt, mire minden állat átért az egyik oldalról a másikra. Az interneten természetesen azonnal megkezdődött a találgatás, mitől szaladnak ennyire, ráadásul ennyien!

A magyar sódomb, melyhez hasonló csak 2 van a világon

A környék szimbóluma és védjegye az Európában egyedülálló látvány.

Nap-éj egyenlőség - tudod, mit is jelent valójában?

Ha valakitől megkérdezzük, hogy mit is jelent ez a fogalom, akkor legnagyobb valószínűséggel mi lesz rá a válasza?


NAPI BOLDOGSÁG