Magyar lehet az év természetfotósa!

Idén 52. alkalommal rendezik meg a versenyt, melyre minden évben rengeteg pályázat érkezik. Amatőr és profi fényképészek 1965 óta küldik a WPY szerkesztőségének képeiket. Első alkalommal mindössze 500 darab érkezett, ám - több mint ötven évvel később - az idén már majdnem ötvenezren neveztek 95 országból. Újra és újra elkápráztat minket a fotósok zsenialitása és az ennek köszönhetően megörökített pillanatok varázsa, melyek a természet kreativitásának, vadságának és különlegességének kiapadhatatlan tárházát mutatják be. 

Egyesek a pillanatot, mások a szépséget ragadják meg, de abban egyetérthetünk, hogy minden döntőbe jutott fotó mestermunka.

Pontosan ezért legyünk büszkék Potyó Imrére, aki a Rába úgynevett virágzásakor készült fotójával menetelt egészen a fináléig!

A legjobb tizenegyet nemrég jelentették be a szervezők, akik három kategória alapján szűrték a képeket: eredetiség, kreativitás és technikai tökéletesség.

Potyó Imre a Rába partján, egy csillagos éjszaka, hosszú záridővel, vakuval és világítással fényképezte le a kérészek rajzását, amelyet aztán a Daily Mailnek a világ "egyik legizgalmasabb jelenségeként" írt le. "Ez a kép különösen fontos nekem, mert így rá tudom irányítani a figyelmet ezekre a különleges vízi rovarokra és az ő komplex ökológiai fénycsapdájukra" - mondta el a fotós.

Október 18-án jelentik be a győzteseket, a művekből pedig október 21-től látható kiállítás a londoni Természettudományi Múzeumban.


Lássuk a 10 legszebb fotót, akik készítői az Év Természetfotósa címért versenyeznek!


Pozitív Nap - Gerecs Zsófia


Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!

Kapcsolódó írásaink

Kapcsolódó írásaink

Boldogságot teremtő videósorozatot: íme 50 óra a természet hangjaival és lenyűgöző szépségével

Miután kutatások is alátámasztják, hogy a természetfotók látványa növeli a boldogságszintet, így a BBC Earth elkészített egy videósorozatot, ami ötször 10 órában kalauzol el a természet legszebb helyeire.

Csak ámulunk: szenzációsak az év panorámafotói

Nem győzünk álmélkodni az év panorámafotóin! Idén nyolcadik alkalommal hirdették meg az EPSON nemzetközi panorámafotós pályázatát, a győzteseket pedig szerdán ki is hirdették.

Hogyan szorítod ökölbe a kezed? Sok mindent elárul rólad

Eszedbe jutott valaha is, hogy még az sem mindegy, hogyan szorítod ökölbe a kezed? Pedig valóban nem az. Ez az önkéntelen avagy tudattalan mozdulat nagyon érdekes dolgot árul el rólad. Szóval, hogyan szorítod ökölbe a kezed? És vajon mit jelent mindez a számodra?

Előre szólunk, gombóc nő az ember torkában: 2017 legszebb esküvői képei

A Fearless Awards kiválasztotta a legjobb esküvői fotókat a 2017-es évből, mi pedig ezekből szemezgettünk. Ezek a képek bizonyítják, hogy milyen csodák rejlenek egy-egy jól elkapott pillanatban.


NAPI BOLDOGSÁG