Csökkenhet a globális energiafelhasználás

A globálisan felhasznált energia 40 százalékát az épületek fogyasztják el, de már a mai technológiákkal is 50-80 százalékkal lehet csökkenteni ezt - mondta a Dán Királyság magyarországi nagykövete szerdán Budapesten, a nemzetközi aktívházszövetség éves konferenciáján.


A szövetség 2010-ben alakult Dániában, és a házak energiatakarékos működtetéséhez szükséges anyagokat, eszközöket több dán cég Magyarországon is gyártja - közölte Tom Norring. Az említett dán cégek sorát az ablakgyártó Velux nyitotta, még a rendszerváltás előtt, de ide tartozik a hőszigetelő anyagokat gyártó Rockwool, a fűtési rendszerekhez is minimális energiafogyasztású szivattyúkat előállító Grundfos, illetve a radiátorszelepekben nevet szerzett Danfoss is.

A lakóépületek energiamegtakarító beruházásai hosszú távon ugyan, de megtérülnek, és ez különösen fontos egy olyan országban, ahol az alacsony jövedelemből magas hányadot kell az épületek működtetésére fordítani - hangoztatta a nagykövet.

Az EU-ban az épületállomány 2 százalékát kell energetikailag felújítani - közölte Laurent Deleersnyder, az Európai Bizottság energiaügyi főigazgatóságának szakértője. Hatályos az az irányelv, amely az épületek költséghatékony felújítását írja elő, illetve rögzíti azt, hogy a következő évtizedben már csak olyan épületek kaphatnak építési engedélyt, amelyek minimális energiát használnak fel. Ezeket hívják majdnem nulla energiaigényű épületeknek, de fontos, hogy azt a kevés energiát is megújuló forrásból szerezzék be. Magyarország is átvette az irányelvet - hangsúlyozta a szakértő.

Az épületek energiaigényének csökkentése egyúttal az ország gázfüggőségét is csökkenti - mondta Biczó Imre, a Nemzeti Környezetügyi Intézet (NeKI) főigazgatója. A Vidékfejlesztési Minisztérium e háttérintézményének feladata - egyebek mellett - az energiatakarékos épületek létrehozásához szükséges jogszabályok előkészítése. A főigazgató ezzel kapcsolatban kiemelte, hogy Franciaországban már másfél évtizede csak önálló légcserével rendelkező épületeket lehet létrehozni.

Az aktív ház folytatása a korábban kidolgozott passzív ház koncepciónak. A passzív ház egy évben nem használhat fel fűtésre és hűtésre négyzetméterenként 15 kilowattóra energiánál többet. Az aktív ház ezzel szemben - éves átlagban - több energiát termel, mint amennyit elfogyaszt. Ennek eszköze a meleg vizet előállító napkollektor, a hálózatba villamos energiát tápláló napelem, valamint a szélturbina, amely szintén áramot állít elő.

A passzív és az aktív ház fala is kiválóan hőszigetelt, kis energiaveszteségűek az ajtók és ablakok, és éppen ezek miatt az ilyen épületeket géppel kell szellőztetni. Télen az elszívott, használt meleg levegő előmelegíti a friss levegőt, amelyet mélyen a földben lévő csőkígyón keresztül szívnak be a házba. Nyáron az így beszívott levegő viszont a hűtési igényt minimalizálja.

Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!

Kapcsolódó írásaink

Kapcsolódó írásaink

Ha azt hiszed, hogy a tűzifa csak égetni való, akkor ezeken a házakon ámulni fogsz!

Ha olcsón szeretél jó minőségű építőanyagból házat felhúzni, akkor nem kell tovább keresned, itt a tökéletes alapanyag: a tűzifa!

Négyszázezer hektár esőerdőtvett egy svéd milliomos, csak azért, hogy ne vágják ki

Johan Eliasch cirka tizennégy millió dollárt fizetett az amazonasi esőerdő egy részéért a helyi fafeldolgozó cégnek. Egyetlen egy szándék vezérelte: hogy ne vágják ki a fákat.

Egy nagyszerű életcél: megörökíti a veszélyeztetett állatokat, mielőtt örökre eltűnnének (+videók)

Joel Sartore fotós életcélja, hogy portréfotót készítsen a Földön élő ritka, kihalásra ítélt állatokról.

Skandináv házak, melyek mintha most léptekvolna le egy mesekönyv lapjairól

A zöld tetők visszaadnak egy darabot a természetnek, amit az építkezéssel elvettünk tőle.

A környezetvédelmi "Nobel-díjat" idén egy indián családanya kapta

Összesen hat környezetvédő aktivista kapta meg az elismerést. Az aktivisták némelyike az életét kockáztatja, amikor kiáll egy ügy mellett...


NAPI BOLDOGSÁG