A Fornetti név ismerősként csenghet mindenkinek. Ma már szinte nincs olyan fővárosi metrómegálló sem, ahol ne vehetnénk valami apró, ropogós finomságot. A kis pékségek sikere azonban nem állt meg az országhatárnál.
Palásti József 1997. március elsején hozta létre családi vállalkozásként a Fornetti Kft. –t, amely azóta már Magyarország legsikeresebb magyar tulajdonú franchise rendszerévé nőtté ki magát. De milyen út vezetett idáig?
Palásti 1979-ben, 18 évesen szerzett sütőipari mesterlevelet a szakma kiváló tanulójaként, és még ebben az évben megalapította első pékségét. De érdeklődése a sütődén kívül is szerteágazott.
Egy ideig a zöldségtermesztés fortélyait tanulta, a kereskedői tapasztalatait a Bosnyák téri piacon bővíthette. Az élet mindenre megtanította, amire egy sikeres üzletembernek szüksége lehet, de végső soron minden azon múlt, hogy mert nagyban gondolkodni.
A bátorság és kitartás pedig meghozta gyümölcsét: a Fornetti Európa harmadik legnagyobb franchise-zává vált, Palásti pedig bekerült Magyarország száz leggazdagabb embere közé.
A siker titka volt a Fornetti újszerűsége: a fagyasztott péksütemények biztosították, hogy a termékek ne száradjanak ki, vagy romoljanak meg a szállítás során, így az egész országra kiterjedő hálózat kiépítése már nem is tűnt olyan lehetetlennek. A technológiát több mint 14 évig tökéletesítették, és még mind a mai napig tovább fejlesztik. Palásti nem csak irodájában ülve igazgatja vállalkozását, mint ahogy azt sok hasonló vezető tenné.
A pékmester igyekszik a munka minden folyamatát ellenőrizni, de még a gyártósor egészének megtervezése is az ő nevéhez fűződik. 2001-ben a Fornetti saját fejlesztésű, digitális vezérlésű látványkemencéje, a „Forno di Fornetti” is a rendszerbe került.
A Fornetti az egyik legjobb példája annak, hogy innen, Magyarországról is lehet világszerte ismert, és sikeres márkákat létrehozni. Az egyetlen, amit tennünk kell, hogy folyamatosan képezzük magunkat, és mikor a lehetőség előttünk áll, megragadjuk azt, és meg sem állunk a célig.
Szerző: Gerstenbrand Bence - Pozitív Nap