Költözz, hogy dolgozhass! Az állam most támogat


Lakhatási támogatást kapnának azok az álláskeresők, akiket a munkaügyi központ legalább három hónapja álláskeresőként tart nyilván, és akik olyan munkaviszonyt létesítenek, hogy az állandó lakóhelyük és munkavégzési helyük közötti távolság legalább 100 kilométer.


A kormány így módosítaná a munkába járással összefüggő terhek csökkentését célzó támogatásokról szóló kormányrendeletet. A kormany.hu-n olvasható, egyes foglalkoztatási tárgyú kormányrendeletek módosításáról szóló tervezet augusztus 28-ig véleményezhető.

Lakhatási hozzájárulást azok az - akár pályakezdő - álláskeresők kapnának, akiknek a munkavégzés helyén nincs saját tulajdonú ingatlanuk, és utolsó munkahelyük nem az új munkavégzés helye szerinti adott településen, továbbá nem annál a foglalkoztatónál volt, amellyel munkaviszonyt létesítenek, illetve akik nem kapnak más jogcímen lakhatási vagy közüzemi támogatást. Az kaphat támogatást, akinek havi nettó jövedelme nem haladja meg a minimálbér kétszeresét.

100 kilométer távolságtól a minimálbér kétszereséig járhat


A támogatás mértéke legfeljebb a mindenkori minimálbér lehet, amelynek 60 százaléka a bérleti díj támogatása, 40 százaléka pedig a közüzemi díjak támogatása. A folyósítás időtartama tizennyolc hónap, amelyből az első 6 hónapban bérleti díj és közüzemi díjak, a második 6 hónapban kizárólag a bérleti díj, a harmadik 6 hónapban pedig kizárólag a közüzemi díj támogatható.

A rendeletmódosítás tervezete szerint a támogatás további feltétele, hogy a támogatásban részesülő a támogatás időtartama alatt a rá vonatkozó öregségi nyugdíjkorhatárt ne érje el, a lakhatási támogatás segítségével létrejövő munkaviszonya (minimum heti 20 óra) keretében rendszeres jövedelemmel rendelkezzen, és a munkába lépést megelőzően, legalább 5 munkanappal kérje a támogatás megállapítását.

A támogatást kapó munkavállalónak munkaszerződéssel kell igazolnia a foglalkoztatás létrejöttét.

Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!

Kapcsolódó írásaink

Kapcsolódó írásaink

A különbség egy főnök és egy igazi vezető között (+brutálisan őszinte illusztrációk)

Tíz rövid pontban és hat brutálisan őszinte illusztrációban megmutatjuk, milyen kvalitásoktól válik valaki vezetővé - és milyen hibáktól lesz türannoszi főnök. Ha vezető beosztásban vagy, érdemes nagyon magadba nézni és megfontolni, vajon jól bánsz-e az alkalmazottaiddal és a hatalmaddal...

Nyolc óra élmény, nyolc óra pihenés, nyolc óra szórakozás?!

A munka valójában jó dolog, - mondhatnám azt is, hogy nemesít - mégis, akármilyen jó munkahelyünk van, nem tudjuk élményként felfogni. Valamiért a magyar emberben állandóan ott motoszkál, hogy a munka egy kötelező rossz. Nézzünk körbe a munkájukban sikeres emberek között és vegyük már észre, hogy ők bizony élményként gondolnak a munkára. Nem kell ahhoz a legmenőbb irodaház vezetőjének lenni, hogy élményként gondoljunk az állunkra. Így tehetjük élménnyé a munkát!

Mit fog jelenteni az, hogy "egészséges munkahely"?

Felnőttkorunk legtöbbet látogatott placca a munkahelyünk. Hosszú éveken át nap mint nap ott töltjük a legtöbb időt, ezért jó, ha tudatosítjuk magunkban, hogy milyen a viszonyunk magával a munkahellyel. Szeretünk ott lenni, vagy úgy vonszoljuk be magunkat?

Ilyet nem gyakran találni: ez a három város Neked fizet azért, hogy odaköltözz

Akadnak olyan városok, amelyek egyenesen fizetnek azért, hogy odaköltözzön az ember...

Öt tipp, amiktől megszűnik a munkahelyi stressz

Ha úgy érzed, hogy az év eleji hajtás még az év véginél is rosszabb és az előtetted álló feladat halmazzal sosem fogsz végezni, cikkünk biztosan segítségedre lesz!


NAPI BOLDOGSÁG