3 millió forintból egyetlen nap alatt megépült a jövő lakóháza

Mindössze egyetlen napra volt szüksége az Apis Cornak, hogy Oroszországban felépítse egy 38 négyzetméteres ház falait additív, 3D nyomtatási technológiával. Az igazi újdonság a sebesség, illetve az, hogy helyben készült a ház, nem egy gyárban nyomtatták a részeit. És mindezt csupán 3 millióból - adta hírül a napokban az itcafe.hu.


Első olvasatra talán sokakban felmerülhet a kétely, de a lenti videó jól mutatja, hogyan készült el a ház előszobával, nappalival, konyhával és fürdőszobával.  Az Apis Cor nyomtatója akár 132 négyzetméteres házak elkészítésére is alkalmas, áthelyezés nélkül 3,3 méter magas épületeket tud gyártani.

Fotó: apis-cor.com

Extrém hidegben is jól haladtak a munkálatok

Az tél egyik leghidegebb, decemberi napját választották az építésre, így bebizonyosodott az is, hogy extrém körülmények között is működik a megoldás. Az utómunkálatokhoz szükség volt szigetelésre is, ezt laza szerkezetű, száraz szigetelőanyaggal, illetve purhabbal oldották meg.  A nyomtatási minőség lehetővé tette, hogy csiszolás és egyéb előkezelés nélkül, azonnal festhessék a falakat. Miután bekerültek az ablakok, a világítás és a többi gépészeti és berendezési tárgy, kulcsrakész lett a ház. A tetőt külön szigetelték egy vízzáró réteggel, és mint nyilatkozták a lapostetős kivitel ellenére jól bírja a hó súlyát.


Az épület 175 évig is bírhatja

A demóban az ívek dominálnak, így jogosan merülhet fel a kérdés, hogy honnan lesz megfelelő bútorzat a lakóknak? Minden bizonnyal nyomtatnak maguknak.

Fotó: apis-cor.com

Csupán 3 millió forintba került

Az Apis Cor adatai szerint hozzávetőleg 275 dolláros négyzetméter ár jön ki, amiben már a falakon és a tetőn kívül a külső-belső befejezés, a szigetelés, az ablakok, a padló, illetve a vezetékelés is benne van. Tehát a ház megközelítőleg három millió forintért épült fel. A költségek tovább csökkenthetők, ha nincs szükség ilyen extravagáns megjelenésre, a klasszikus négyzetes forma a cég becslése szerint 223 dollár körüli négyzetméterárral valósítható meg.



Forrás: Sokszinuvidek.24.hu

Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!

Kapcsolódó írásaink

Kapcsolódó írásaink

A ház, amit 6 óra alatt fel tudsz építeni és amivel bárhova elköltözhetsz

Egy olasz cégnek és építészmérnöknek sikerült kiviteleznie egy olyan szuper házat, amelyet 6 óra alatt össze, majd ki lehet hajtogatni, feltenni egy teherautóra, és máris indulhat a szállítás, vagyis a költözés.

Ami nélkül nincs Karácsony: fények kül- és beltérre (giccsmentesen)

Karácsonykor sokan fényárba úsztatjuk az otthonunk kívül-belül. Most megkísérlünk túllépni a villogó olcsó túlzsúfolt felállásokon. Tény, hogy az ünnepi díszkivilágítás azért mégiscsak különleges! Mutatjuk, mire gondolunk!

Igazi hobbit-lak: ez lett az év ökoportája 2017-ben

A ház fából, kőből és szalmából készült, fabútorokkal és más természetes anyagokkal. A Bristol mellett "magasodó" családi fészek kívül és belül is varázslatos. A ház egy tóra néz, aminek látványában minden vendég gyönyörködhet. Nem csoda, hogy a legjelentősebb díjat nyerte el a gyönyörű ház Angliában.

+1 ok, amiért neked is kell egy robotporszívó

Ha te vagy az, aki imádja hétvégén végigporszívózni a lakást és térden állva szedegetni a porcicákat a kanapé alól, akkor ne olvass tovább. Ha viszont egy végleges, biztos megoldást keresel arra, hogy mindig, de tényleg mindig tiszta legyen a padló, és ez semmi erőfeszítésedbe ne kerüljön, akkor a robotporszívót neked találták ki.

"Egy asszonynak két munkahelye van" - az anyák, feleségek láthatatlan munkájának ereje!

Az önkéntes tevékenység és a fizetetlen házimunka gazdasági szempontból láthatatlan (vagyis semmilyen valutában nem definiálják, nem pénzre váltott tevékenység), így ezáltal sokszor presztízs nélküliek is. Ez a társadalmi jelenség pedig leginkább a nőket érinti, ennek egyik oka a hagyományos nemi szerepek között keresendő, ám a mára tömeges női munkavállalás ellenére sem változott ez a helyzet.


NAPI BOLDOGSÁG