Így termelj magadnak zöldséget kert nélkül!


"Nagyon régóta foglalkoztat a konténeres veteményes koncepciója. Nem azért, mert nincs kertünk, hanem mert kezdjük kinőni azt a kis konyhakertet, amit jó pár évvel ezelőtt a pázsit közepére telepítettünk.

Persze, növelhetnénk is a zöldségeknek szánt területet, de nálunk mostanság elég erőteljes az ellenlobbi: Nagymanó és Kismanó óriási futballőrültek, és szinte minden nap a kertben kötnek ki, hogy focizzanak egy jót.

Ami általában azt eredményezi, hogy páni félelemtől remegve leselkedem, mikor rúgják be a labdát az apró, érzékeny palántáim közé.

Amikor a veteményes felé röpül a labda, olyan mintha engem is puskából lőnének ki, és üvöltve száguldok féltve keltetett és ültetett kis növénykéim felé, hogy ellenőrizzem az állapotukat. Ha a labda csak érinti a veteményest, akkor jön a sárga lap. Ha beletalál, akkor pedig piros...

(Pont ezért kifeszítettünk már egy védőhálót is a veteményes egyik oldalára - vicces, hogy nem csak a csigák, hernyók és lepkék meg tetvek ellen kell védekeznem, hanem a saját gyerekeim ellen is...)

Visszatérve a konténeres zöldségtermesztéshez: van viszont egy jó nagy teraszunk, melynek egyik oldala nyugati fekvésű. Úgy döntöttem, hogy itt az idő a terjeszkedésre!


Mert miért ne használjak ki minden fellelhető helyet arra, hogy saját zöldségeket termesszek?!

Akkor jöjjenek az érvek a saját zöldség (vagy legalábbis bizonyos termények) termesztése mellett:

  • Majd meglátod, hogy a frissen szedett zöldségnek tényleg nincsen párja, sokkal finomabb, mint amit a piacon kapsz.

  • Ha összeadod, hogy kb. mennyit költesz a cserepekre, földre, tápoldatra, magokra/palántákra és egy-két eszközre (ami már lehet, hogy meg is van), akkor elképesztő, hogy milyen olcsón jön ki a saját zöldség (összehasonlítva a bio termények árával!).
  • Mert ugye a Te paradicsomod biztosan nem lesz permetezve.

  • Azt már csak csendben jegyzem meg, hogy a kertészkedés milyen boldoggá tudja tenni az embert - jó látni munkád gyümölcsét, megtapasztalni a természet csodálatos körforgását (oké, ezt nem arra értem, mikor bosszankodva tapasztalod, hogy kártevők rohamozzák a féltve őrzött zöldségeidet...). Az az érzés is páratlan, mikor a szendvicshez, salátához szükséges zöldségekért csak ki kell sétálnod a teraszra/kertbe, és nem kell lázasan kutatni jó minőségű áru után a zöldségesnél. Egy idő után azon veszed észre magad, hogy teljesen beleszerettél a zöldségek világába, csak azon jár az eszed, hogy mit tudnál még ültetni, és igazán értékelni tudod a minőségi árut.


S most jöjjön talán az egyetlen, ami az ellen szól, hogy saját kis konyhakerted legyen: az időfaktor.

Mert nyilván, azokat a magokat el kell vetni, a cserepeket aránylag gyakran (naponta, nyári kánikulában akár naponta kétszer) öntözni kell, a kártevőktől védeni kell. És az egész "szenvedésnek" lőttek, ha mondjuk elutazol nyáron egy hétre, és nincs, aki gondoskodjon kis védenceidről. Amikor pedig beindul a szezon, akkor naponta-kétnaponta szüretelni kell! (Mondjuk ez nekem soha nem okozott gondot. )

De még mindig dönthetsz úgy, hogy kicsit belekóstolsz a kertészkedésbe, és idén vetsz egy kis salátát a balkonládába, veszel fűszernövény palántákat, és azokat is elülteted, valamint egy-két paradicsompalántát kényelmesen beültetsz egy nagy cserépbe.

Ez egyáltalán nem nagy meló! (Ja, és kíváncsi vagyok, hogy Téged mikor kap el a gépszíj...!)


Egy kis kreativitással és szorgalommal Te is megtapasztalhatod, hogy milyen a saját balkonon termett ropogós, friss, házi zöldség.

De hogyan is kezdj hozzá?

1. Először is el kell döntened, hogy mit szeretnél termeszteni.

A következő növényekkel érdemes kísérletezned, ezek jól bírják a konténeres létet: salátafélék, fűszernövények, répa, retek, bab, paradicsom, paprika, borsó, hagyma, cékla, cukkini, esetleg padlizsán, uborka és leveles kel.

További szempontok választáskor: mit szeretsz/mit szeret a család, melyek azok a zöldségek, amik esetleg drágábbak szoktak lenni, és megéri otthon termeszteni őket, illetve amik ki vannak téve az erőteljes vegyszerezés veszélyeinek (nem feltétlenül biztonságos a megvásárlásuk - pl. paradicsom, paprika, saláta...).

Természetesen azt is vedd górcső alá, hogy kb. mennyi időd lesz arra, hogy foglalkozz a növényekkel. Nyilván pár fűszernövény, saláta és esetleg egy paradicsom minimális ráfordítást igényel, de ha már 6-8 féle zöldségben gondolkodsz, akkor azzal számolj, hogy kb. heti 2-2,5 órát mindenképp foglalkoznod kell a növényeiddel.


2. Ha megvan a "kívánságlistád", akkor nézd meg, miből tudsz "főzni", azaz hova tudsz növényeket helyezni. A rendelkezésedre álló lehetőségek nagyjából a következők:

- Ablakaidban virágláda vagy cserép (műanyag vagy terrakotta): ennek a mérete adott (talán már van is )

- Balkonrácsra akasztott műanyag balkonláda: a lehető legmélyebb és legszélesebb ládákat válaszd, legyenek legalább 80-100 cm szélesek.

- Földre állított nagy műanyag cserepek: a cserepek átmérője kb. 40 cm legyen (a cukkini esetében pedig 60 cm).

- Földre állított habarcsládák (barkácsáruházban kapható): a 60 literes habarcsláda aljára mindenképp kell majd lukakat fúrnod a megfelelő vízelvezetés miatt.

- Vertikális kert, azaz falra rögzített cserepek és/vagy cipőtartó: vinylből készült cipőtartót mindig lehet venni az IKEA-ban. Mivel ez nem textil (van olyan is), érdemes pár lukat vágnod majd minden egyes zseb alján, hogy a felesleges víz el tudjon szivárogni. Ha a cipőtartó nem szimpatikus megoldás, akkor műanyag cserepeket vagy palackokat is fel lehet fúrni egy keretre a falra. Ide a kis helyigényű növények kerülnek.

- Plafonról lógó vödrök és/vagy függőcserepek: ha pici az erkélyed és minden lehetőséget szeretnél megragadni a termesztésre, akkor ez a megoldás Neked való. A legfényigényesebb növények lóghatnak vödrökben (kb. 20 literes), mint például paradicsom, paprika. (Itt is gondoskodnod kell a vízelvezetésről, itt persze locsolás után csöpög majd ki a víz a konténerek alján a földre.)

- Termesztőzsák: manapság már egyszerű (akár egy idő után felbomló) termesztőzsákokban is lehet gondolkodni, melyet megtöltesz földdel, és már mehet is bele a növény!

- PET-palack tornyok: ehhez is kell egy kis kreativitás, de cserébe olcsó az előállítása és nagyon helytakarékos megoldás. (Elkészítéséhez nézz utána az interneten, vagy olvasd el a pontos kivitelezést Dóra Melinda Tünde Kertkaland című könyvében!)


Gyakorlatilag bármiben termeszthetsz, csak arra figyelj, hogy legyen megfelelő vízelvezetése a konténernek, hogy ne fulladjon be a növény a víztől. Lehet ez régi vödör, hordó, lavór, a képzeletednek tényleg csak a hely és persze a rendelkezésedre álló idő szab határt!

Amint látod, a különféle ültetőhelyek más-más növények sajátosságainak kedveznek. A balkonládában tökéletesen elvannak a salátfélék, a fűszernövények, újhagyma, sőt még a retek illetve répa is.

A nagyobb növények, mint például a paradicsom, paprika, cukkini, padlizsán, nagyobb ültetőközeget igényelnek."


Reméljük, megjött a kedved egy kis balkonkertészkedéshez, ha igen, akkor katt tovább, ugyanis a bejegyzés a második résszel folytatódik itt!

Ajánlott irodalom a témában: 

Dóra Melinda Tünde - Kertkaland (ezt a könyvet nagyon ajánlom, nekem ez a "bibliám"!), 

Rodolphe Grosléziat - Gazdag termés a kiskertből - lépésről lépésre, 

Pappné Dr. Tarányi Zita - Zöldségek termesztése a kiskertben, Natalie Fassmann - Konyhakert az erkélyen


Szerő: Anni - Napiboldogsag.com


Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!

Kapcsolódó írásaink

Kapcsolódó írásaink

A dinnye a nyár legfinomabb gyümölcse, most megtanítjuk, hogyan kell tökéletesen felszeletelni! +VIDEÓ

Nyáron az egyik legegészségesebb szezongyümölcs a görögdinnye. Az óriási "labdát" sokszor alig tudjuk hazacipelni, és türelmetlenül várjuk, hogy lehűljön, hiszen tudjuk, a dinnye hidegen jó. Milyen módszerrel szoktátok felvágni a dinnyét?

Kerti tó vagy medence? 8 meggyőző érv a természet oázisa mellett

Nem túlzás azt mondani, hogy sokunk álma egy kerti medence vagy tó. Jó hír, hogy a mindkettőt megvalósíthatjuk egyszerre, ha vegyszermentes, természetes medence mellett döntünk.

11 zseniális ültetési öltet: így hasznosíts kreatívan újra a kertedben

Ültetni jó. A virágzó kert, akármilyen picike is, szemünket és lelkünket egyaránt simogatja. A hagyományos kaspók és cserepek helyett választhatunk azonban újrahasznosításra váró tárgyakat is ültetőedénynek.

6 tipp kezdő kertészeknek: így ültess kertbe, balkonra!

A kertészkedés nem különösebben bonyolult feladat. Hogyan fogj hozzá az ültetéshez kezdőként? 5 tippel segítünk, és növényeid csodaszép levelekkel, virágokkal hálálják meg a gondos előkészítést és az ültetést követő rendszeres ápolást.

dolog, amiért a kertészkedés boldog embert terem

Napjaink rohanó, kütyüs, betonnal tarkított világában igazi felüdülés, ha kijuthatunk a szabadba. Ennél csak az a jobb, amikor ezt a saját kerítésünkön belül tehetjük meg. Hogy a kert ápolásához meghozzuk a kedved, öt indokot adunk arra, hogy kerted csinosítása miért fog lelki boldogságot okozni Neked is, mert földes kézzel, hidd el, boldogabb az élet!


NAPI BOLDOGSÁG