Elképesztő akarat(erő)

Ha Winter Vinecki valamit elhatároz, akkor azt meg is valósítja. Személyes mottója: „Soha ne add fel!”



Idén novemberben teljesült a vágya, és felállított két világrekordot is. Hogy ebben mi a sokkoló? Winter csupán tizennégy éves!

Winter a világon a legfiatalabb ember, akinek minden kontinensen sikerült maratont futnia. Igen, jól olvasod, egy egész maratont, azaz 42 km-t! Minden kontinensen! Mivel édesanyja, Dr. Dawn Estelle, is vele fut, ők az első anya és lánya páros, akinek sikerült mindezt végigcsinálnia.

Hogy mi adja számára az erőt? Miért fut egyáltalán?

Édesapja emlékéért. Michael Vinecki prosztatarákban halt meg. Az akkor kilenc éves Winter megfogadta, hogy azért fog futni, hogy pénzt gyűjtsön a halálos kór elleni harchoz. Létrehozta a Team Winter alapítványt, mely alapítása óta már több, mint 400 ezer dollárt gyűjtött össze a
Anya és lánya
rákkutatás támogatására.

Úgy döntött, hogy édesapjáért, és mindazokért, akik prosztatarákban haltak meg, Guiness világrekordot állít föl.

Számos versenyen nem indulhatott kora miatt, de ez sem térítette el céljától. Olyan versenyeket keresett, ahol kora nem jelentett akadályt.


A mai napig minden egyes versenyen kapott trófeáját egy prosztatarák betegnek ajándékozza, hogy ezzel demonstrálja, miért is küzd valójában.

Tudj meg róla többet és olvasd tovább a cikk folytatását a Napi Boldogság.com-on!


Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!

Kapcsolódó írásaink

Kapcsolódó írásaink

Elsírta magát a fiú a vizsga közben, érdemes meghallgatni, mi volt a mester reakciója!

Ennek a kisfiúnak igazi mestere van. Mindenkinek ilyen példaképet kívánunk!

30 ok az önbizalomra!

30 ok arra, hogy az légy, aki mindig is akartál lenni! hiszen lehetetlen sikeresnek, boldognak lenni, ha az ember önmaga útjába áll...

Csókay doktor fia haláláról: "Hiszem, hogy egyszer újra megölelem Marcit"

Alig érkezett meg Nigériából, élete első missziójáról, Csókay András világhírű idegsebész, agykutató, máris a kórházba sietett ügyelni... Huszonnyolc éve gyógyít, nemzetközileg elismert idegsebész, mégis minden reggelét gyakorlással kezdi a boncteremben. Családapaként megtörtént vele az, ami minden szülő rémálma: a születésnapján egy tragikus baleset miatt elveszítette legkisebb gyermekét, az akkor 10 éves Marcit.

A Dalai Láma üzenete a magyarokhoz

Figyeljünk oda jól a szavaira! Ugyan a felvétel már több mint 10 éves, aktualitása ma is nagyon erős. .

40 inspiráló mondat, amit akár minden nap elmondhatsz a gyerekednek

Szülőként a mi felelősségünk megtanítani gyerekeinek, hogy szeressék és tiszteljék magukat, s bánjanak a testükkel úgy, mint a legbecsesebb kincsükkel, amelyben a lelkük lakik, és ami egy életen át szolgálja őket.


NAPI BOLDOGSÁG