Tetők fűvel, fával és vadvirággal (+képgaléria)

Meglehet, hogy számunkra szokatlan az a tető, melyen fű és fák zöldellnek, azonban Norvégiában ez nagyon sokáig hagyományos tetőfedési eljárás volt.


A modern házaknál is
Habár a modern technológia nagyrészt háttérbe szorította ezt a hagyományt, azért még mindig sok helyütt találhatunk lombos háztetőket.

A szokás a viking-kori és középkori norvég ősöktől ered, akik fűvel, virágokkal, sőt fákkal is benépesítették házaik tetejét.

Ez a tetőfedési módszer nemcsak a környezettel való harmonikus együttélést hirdette, de valójában kitűnő szigetelésnek is számított, segített összetartani a tetőszerkezetet és tartós is volt.

A XVIII. századig majdhogynem minden norvég ház teteje zöldellt, azonban a hullámvaslemez, a cserép és egyéb építészettechnológiai fejlesztésekből adódóan ma már korántsem ilyen elterjedtek.

Azonban a skandináv országban még most sem mennek annyira ritkaságszámba, hiszen vannak olyan hagyományőrzők, akik még mindig előszeretettel alakítanak ki miniatűr kerteket házuk tetején. De nem csupán magánemberek fedik be fűvel-fával a háztetőket, hiszen kültéri múzeumok, nyaralók és hegyi kunyhók is előszeretettel alkalmazzák ezt a megoldást.

Mi több, a hagyományőrző mozgalmat 2000 óta a Scandinavian Green Roof Association (Skandináv Zöld Tető Egyesület) is támogatja: a legmutatósabb zöld tetőzetek díjazásban is részesülnek.

Természetesen a modern zöld és alternatív energia világában is fontos szerep jut a különböző zöldtető fajtáknak.

Az intenzív zöldtetők valójában igazi, funkcionális kertszerű ültetvények: ide bármilyen a klasszikus kertben megismert növényt, elemet, díszítést alkalmazhatunk, úgy is mondhatnánk, hogy ezek komplett kerteknek számítanak.

Fű és vadvirágok a tetőn: még több zöldtető Norvégiából, klikk a képre a galériáért!


Nézegess klasszikus norvég zöldtetőket!

Olcsóbb és több helyen alkalmazható megoldás az extenzív zöldtetők, melyek csupán egy 10-20 cm vastag telepítést adnak, és különösebb törődést nem igényelnek utólag.

Még ez a kisebb megoldás is segíti a ház energia megtakarítását azáltal, hogy roppant erős hőszigetelő hatású, nem mellékesen a mikroklímára is jó hatással van.

Pozitív adalék, mint ahogy a képeken is láthatjuk, a zöldtetők szépek, természetközeliek, és végül, de nem utolsó sorban segítik az állagmegóvást és a környezetünk kíméletéhez is hozzájárulnak.

Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!

Kapcsolódó írásaink

Kapcsolódó írásaink

Kapaszkodj a székedbe: ilyen szédítő sportvideót még nem láttál

Leugrasz? Nézd meg ezeket a hihetetlen fickókat, ahogy a mélybe vetik magukat a norvégiai Kjerag szikláról... Libabőr, ámulat, váó faktor az egekben! :)

Tüneményes képekkel ünnepeljük, hogy a hópárduc nem veszélyeztetett faj többé

A gyönyörű és egzotikus hópárducot 1972 óra veszélyeztetett fajként tartották számon, de a múlt héten jó hír érkezett a macskák felől. Az elmúlt három év adatait elemezve a Természetvédelmi Világszövetség (IUCN) a sebezhető kategóriába sorolta vissza őket.

Csodás eredmény: díjat nyert Kudich Zsolt a világ legrangosabb fotópályázatán

A világ egyik legrangosabb, vagyis a National Geographic fotópályázatán több ezer kép közül harmadik helyezést ért el Kudich Zsolt Nagy kócsagok című képe, az Állatok akcióban elnevezésű kategóriában - számolt be róla a National Geographic Magyarország.

Egy börtön, ahonnan senki sem akar megszökni

Van egy kis, alig másfél óra alatt bejárható sziget Oslótól 75 km-re; egy sziget, amelyen, bár börtönként funkcionál, nincsenek rácsok, kerítések, a rabok mutatós faházakban laknak, szakmát, nyelvet tanulnak, és mindössze öt fegyvertelen őr őrzi őket éjszakánként. Ez Bastøy börtöne, a világ egyik legeredményesebb ilyen jellegű intézménye.

Ezen a belga templomon ámul a világ! Ha megnézed közelebbről, érteni fogod miért

Első ránézésre csak egy vidéki templomnak tűnik a belga városkában, Borgloonban. Azonban közelebbről megvizsgálva derül csak ki: sokkal látványosabban hirdeti Isten igéjét, mint a többi egyházi épület!


NAPI BOLDOGSÁG