Rippl-Rónai-kiállítás Kaposváron - Félezernél is többen voltak a megnyitón

A nagyközönség szombaton láthatta először azt a reprezentatív tárlatot, amellyel Rippl-Rónai József (1861-1927) festőművész születésének 150. évfordulójáról emlékezik meg szülővárosa, Kaposvár. A somogyi megyeszékhely megújult kulturális központjában 138 alkotást bemutató gyűjteményes kiállítás képeit 4,5 milliárd forint értékre biztosították.
Kép: MTI
"Kaposvárnak e kiállítás megszervezésével ismét sikerült mintaértékkel a legjobbat létrehozni polgárai, az ország és a nagyvilág számára egyaránt" - mondta Németh János István, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium vezető főtanácsosa a megnyitón megjelent több mint félezer látogató előtt. Köszönet illeti Kaposvárt, hogy jó gazdája Rippl-Rónai örökségének - fogalmazott a főtanácsos, aki a kiállításnak helyet adó, az Agóra-program keretében az országban elsőként átalakított kulturális központról szólva elmondta: kidolgozójaként és szakmai vezetőjeként végig figyelemmel kísérhette a program alakulását, és Kaposvár ebben is példát mutatott. Nem is elsősorban az elsőség miatt, hanem sokkal inkább azért, mert a kivitelezés során végig olyan tisztességgel és olyan elkötelezett ügyszeretettel végezte a munkáját, ami valóban az ország számára is példamutató - tette hozzá Németh János István.

Szita Károly, Kaposvár polgármestere a Rippl-Rónai-emlékév kiemelt eseményének nevezte az év végéig látogatható tárlatot. Hamarosan egy új látogatóközponttal bővül a festőművész - ma múzeumként működő - egykori otthona, megújul a Róma-hegyi villa és parkja, amelynek átadása méltó zárása lesz a Rippl-Rónai emlékévnek. A polgármester a kiállítás megnyitásának időpontjáról szólva elmondta: a Kaposváron immár másodszor megrendezett, augusztus 20-ig tartó nemzetközi kamarazenei fesztiválhoz igazodtak, ugyanis szerették volna a fesztiválra érkező vendégek programját egy különleges kiállítással is gazdagítani.
Rippl-Rónai József a műtermében, Lazarine-nal és Anelláva, 1912. (Kép:http://www.smmi.hu)
A Rippl-kiállításra a legtöbb művet - ötvennyolcat - a Magyar Nemzeti Galéria kölcsönözte a gyűjteményéből, de érkeztek képek a kaposvári, a pécsi, a szegedi és a győri múzeumból, valamint magángyűjtőktől is. A tárlat különlegessége, hogy sok képet most először mutatnak be nyilvánosan, továbbá az is, hogy a látogatók Rippl-Rónai mind a négy egymást követő fő művészi korszakából kapnak ízelítőt.  A kaposvári Agóra - döntően uniós támogatással 1,8 milliárd forintból átalakított - kulturális központban szeptember elejétől a korábbinál sokkal szélesebb körű szolgáltatásokkal és programokkal várják a helybelieket és a környező települések lakosait. A létesítmény csaknem hatvan civil szervezetnek, művészeti iskoláknak, táncegyütteseknek, színtársulatoknak és a Vaszary Képtárnak ad majd otthont. Az 5300 négyzetméter alapterületű kulturális központban 500 négyzetméternyi kiállítótér és egy 400 nézőt befogadó színházterem is helyet kapott. A korábbi, vonzerejét vesztett művelődési ház nemcsak megjelenésében újult meg látványosan, hanem technikai felszereltségében és funkcióját tekintve is megfelel a kor követelményeinek. 
Rippl-Rónai József: Anella és Lazarine, 1911.

Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!

Kapcsolódó írásaink

Kapcsolódó írásaink

Ez az első kiállítás, ami kutyáknak szól!

A mai világban már igazából bármit lehet. Így történhetett az, hogy Londonban megnyílt az első olyan kiállítás, melyet kifejezetten ebeknek készítettek el.

Sárkányok a Fővárosi Állat- és Növénykertben

Sárkányok és más vadállatok lepték el a Fővárosi Állat- és Növénykertet egy kiállítás keretében. Érdemes megnézni!

Indulj el egy úton… egy folklorista életmű (+interjú Kallós Zoltánnal)

"Indulj el egy úton" címmel indult Kallós Zoltán népzenekutató folklorista életművét bemutató kiállítás. Nézd meg, megéri!

Ilyen kiállítás még nem volt Magyarországon

Április 24. és október 31. között Marc Chagall 148 alkotása látható a pécsi Martyn Ferenc Múzeum Káptalan utcai épületében.

Jön az első fagylaltkiállítás-és fesztivál!

A fagylalt szerelmeseit, az ínyenceket és a szakmabelieket is várja március 6. és 8. között az első Fagylaltkiállítás és -fesztivál Budapesten.


NAPI BOLDOGSÁG