Ilyen szépen még nem láthattuk képeken megörökítve a magányt

Csendes magányról mesélnek ezek a fényképek. Magyarország északi részén, Palócföldön készültek 2014 októberében, egy olyan kicsi zsákfaluban, amit a helyiek szerint még az oroszok sem találtak meg a világháború idején. A képek készítője, Mohos Zsófia gyermekkora óta ismeri Rózsi nénit. Három éve viszont rendszeresen ellátogat hozzá azzal a céllal, hogy megkérje, meséljen neki a régi időkről, a saját életéről...


Hihetetlen utazás következik most, Mohos Zsófi szemén keresztül



Még néhány évvel ezelőtt is kimeszelt tavaszonként, a házba bevezetett víz helyett pedig mindig a kútból meri a vizet a főzéshez, mosakodáshoz.
"Tizenketten voltunk testvérek. Mindegyikünknek egy-egy ruhája volt, amit édesanyánk varrt. Sokára mentem férjhez, már 21 elmúltam."

"Nem tudom, jövőre hogyan tudnám behordani a fát, de minden megoldódik. Három éve kórházba kerültem és meg akartak műteni de én nem engedtem. Mi lett volna addig a tyúkokkal, meg a kerttel?"


"Éjjelente három rózsafűzért is elmondok. Mások azt mesélik, ha nem tudnak aludni, bekapcsolják a tévét. Engem nem köt le az ilyesmi. A fiatalokért imádkozom leggyakrabban."


Sokszor hallottam tőle: "A legfontosabb a hit, a remény és a szeretet. Hol lennék én most e három nélkül?"


"Néha azt gondolom, nincs már értelme a nagy kertnek.
Aztán eljön a tavasz, eljön az idő hogy felszántassam, sokba kerül, na, de ez a rendje a dolgoknak...
Vigyél egy kis petrezselymet és adok még bazsalikomot, frisset.
Küldenék haza szilvát is, de hát idén nem sok volt sajnos."
 

Búcsúzáskor újra elmondja: "Megtart engem a hit, remény, szeretet.
Meg az akarat." - teszi hozzá derűs mosollyal.


 És én újra úgy megyek haza, hogy már útközben végigpörgetem a képeket, felidézem a mondatait.

Újra csak arra tudok gondolni: sietni kell a megörökítéssel... egyre kevesebben vannak, akiket még visz az akarat. - zárja képriportját Mohos Zsófia.



A képekért és Rózsi néni megszólaltatásáért köszönet és elismerés Mohos Zsófia fotósnak. Nagyszerű munkát végez a hölgy, érdemes jobban elmerülnöd alkotásaiban itt is!

PN


Források: Silent Solitude at Behance / Facebook

Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!

Kapcsolódó írásaink

Kapcsolódó írásaink

Erre a 4 dologra kell választ adnod advent időszakában

Advent a december 25-e előtti negyedik vasárnappal kezdődök és karácsonyig tart. Eredete a 4. századik nyúlik vissza, amikor VII. Gergely pápa négyben határozta meg az adventi vasárnapok számát. Így tehát idén december 3-ára esett advent első vasárnapja, ekkor kezdődik meg hivatalosan az egyházi esztendő.

dolog, amit az igaz barátok másképp csinálnak

Mi az, amit megtesznek egymásért egy jó barátságban? Öt pontban összefoglaljuk neked, amire - szerintünk - megéri odafigyelni.

"422 barátom van, mégis magányos vagyok."

"Ahogy kinyitjuk a számítógépünket, becsukjuk az ajtókat." Gary Turk versében felhívja a figyelmünket arra, hová vezethet az, ha elhanyagoljuk a valódi életet.

A fohász, ami átsegítette a nehéz időszakokon "A kis herceg" íróját

Antoine de Saint-Exupéry, a híres francia író, akinek bölcs gondolatait nem csupán "A kis herceg" művéből ismerhetjük. Az egyik legcsodálatosabb fohász is tőle származik. Élete, pilótaként sem volt félelmektől, szorongásoktól mentes, és az egyik legnehezebb időszakban a következőket vetette papírra

30 ok az önbizalomra!

30 ok arra, hogy az légy, aki mindig is akartál lenni! hiszen lehetetlen sikeresnek, boldognak lenni, ha az ember önmaga útjába áll...


NAPI BOLDOGSÁG