Magyar középiskolás nyerte az ENSZ filmpályázatát (VIDEÓVAL)


Jánka Eszter, a budapesti Thomas Mann Gimnázium 11. osztályos diákja nyerte el az ENSZ támogatásával kiírt nemzetközi ifjúsági rövidfilmpályázat fődíját. A nyertes pályamű a migráció és a menekültek témáját feldolgozó animációs rövidfilm.


A pályázatot 10-20 év közötti fiatalok számára hirdették meg az emberi jogok témakörében.
A verseny főszervezői az ENSZ Tájékoztatási Szolgálata (UNIS), az ENSZ Menekültügyi Főbiztossága (UNHCR) és a This Human World elnevezésű, osztrák emberi jogi filmfesztivál voltak.

Tisovszky János az ENSZ Tájékoztatási Szolgálat igazgatója és Jánka Eszter.

Jánka Eszter, a verseny győztese elmondta, hogy három éve foglalkozik animációval, illetve rajzolással a Thomas Mann Gimnáziumban és a Budai Rajziskolában. A film készítésekor arra törekedett, hogy megfogalmazza, mit érezhet az, aki menekültként útra kel. Filmjéhez a hagyományos és a számítógépes animációs technika elemeit is felhasználta.

A pályázat filmjeit közzétették a YouTube videomegosztó portálon és a díjátadón is levetítették. "Érdekes volt látni a többiek filmjeit is, így jobban elmélyülhettünk a témában, nagyobb rálátást kaphattunk arra, hogy mások miként látják ugyanazokat a problémákat" - mondta Jánka Eszter.

A győztes kisfilm:

Jánka Eszter győztes alkotása.

Gratulálunk!

Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!

Kapcsolódó írásaink

Kapcsolódó írásaink

Csak ámulunk: szenzációsak az év panorámafotói

Nem győzünk álmélkodni az év panorámafotóin! Idén nyolcadik alkalommal hirdették meg az EPSON nemzetközi panorámafotós pályázatát, a győzteseket pedig szerdán ki is hirdették.

Amikor nincs helye hangos szavaknak

Most elcsendesül a világ, és benne Mi is. Magunkba nézünk, és mélyen, alaposan átvizsgáljuk a lelkünket. Emlékeket keresünk, jókat vagy rosszakat, érzéseket, amik régi pillanatokat idéznek fel bennünk. Megállunk, lelassítunk, mert ez a nap azokról szól, akik nem jöhetnek tovább velünk.

Hóbagoly szállította az aranyat a magyar természetfotósnak

Aranyérmet nyert Kércz Tibor fotográfus a 2017-es francia PX3, Prix de la Photographie Paris nemzetközi fotópályázaton - írja a National Geographic.

9 évesen kezdte, mára 14 milliárd fa elültetésénél jár a fiatal srác

Gyerekeket ritkán hívnak meg az Egyesült Nemzetek Szövetségének közgyűlésére, de a német Felix Finkbeiner többször is a pódiumra állhatott

Falun: tündéri magyar animáció a falusi életről (+videó)

Zseniális rövidfilm terjed arról, mit szeretünk a kis magyar falvakban. Wonhaz Annamária rövidfilmje tökéletesen visszaadja az a hangulatot, nyugalmat, otthonosságot, amit falun érzünk.


NAPI BOLDOGSÁG