NEVETNI KELL, ENNYI AZ EGÉSZ? -videóval

Május első vasárnapja, anyák napja. Azt viszont talán már kevesebben tudják, hogy a nevetés világnapja is. 1995 óta a Föld 65 országában emberek tízezrei ünneplik ezt a napot egyszerre. Budapest 2003-ban csatlakozott a kezdeményezéshez. A szervezők szerint a nevetés képessége jobb egészséget, több örömöt és egy békésebb világ lehetőségét teremtheti meg. 


  Indiai kacagó guru: dr. Madan Kataria
Óriási nevetésdeficitben élünk, naponta körülbelül 350 alkalmat szalasztunk el, amikor nevethetnénk. Ennek megváltoztatására találta ki és azóta is sikeresen terjeszti világszerte a jóga-nevetés módszerét a kacagó guru néven közismert indiai orvos, dr. Madan Kataria. 

A nevetés mindig pozitív


Hüppokrátész, a ókori hellén ókor orvos humorosnak, azaz nedvdúsnak nevezte el a jókedélyű embertípust, noha megállapításai akkor csupán megfigyeléseken, mint méréseken alapultak. Azóta egyértelműen kiderült és kutató-laboratóriumi eredményekkel is bizonyított tudományos tény lett, hogy a nevetés valóban olyan különös belső nedvek, "örömhormonok" termelődését indítja meg az emberi testen belül, mint a boldogság-érzetet keltő endorfinok, vagy a külső környezet behatásainak káros következményeit semlegesítő stressz-ellenes hormonok. A nevetés gyógyításra és megelőzésre is remek!

Legjobb szemébe nevetni a minden búnak-bajnak! - szokták mondani. A magyar nyelv is ősidők óta magában hordozza tehát a bölcs felismerést a hahota hasznos voltáról. A nevetés földünk valamennyi kultúrkörében kivétel nélkül föllelhető, általános emberi képesség és univerzális érték. Ráadásul nem kell külön megtanulni, csecsemőkortól kezdve magától megy, mint egyfajta élettani működés, fiziológiai fél-automatizmus.

Éltető, jóízű kacagás a tündéri négyes ikrekkel.


Világszerte szép számmal alakulnak hahota klubok az indiai nevető jógára épülve. A hahota klubok résztvevői az ok és feltétel nélküli nevetés társas változatát közösen, együtt gyakorolják - terjesztve általa a nevetés kellemes szellemét. 

Huncut kacagás, hahota klubok itthon is


A hahota klub foglalkozásokon nem egymáson nevetnek, hanem egymással, nem mások rovására, hanem mindenki hasznára. Nem, mintha mindenkinek folyamatosan jókedve lenne, hanem azért, hogy feltételek nélkül is feltétlen jókedve kerekedhessen bárkinek. 
 
Nevetés közben kibontakozik a mélyben rejtőzködő, üdén tiszta, gyermeki lelkület, és a játékos kreativitás. Háttérbe szorulnak a negatív érzelmek, a harag, az irigység, az elégedetlenség, a düh. A nevetés sosem mond nemet, hanem mindig pozitív. 

A Hahota-világnap alkalmából Budapesten a margitszigeti nagy szökőkúthoz várják az érdeklődőket 14 órától egy játékos, önfeledt közös nevetésre.



Szerző: Pozitív Nap

Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!

Kapcsolódó írásaink

Kapcsolódó írásaink

Ismerd fel időben a cukorbetegséget!

Magyarországon több mint félmillió regisztrált cukorbeteg ember él, és további 250 ezer azoknak a száma, akik valójában cukorbetegek, de nem tudnak róla vagy még nem vettek részt diabétesz-szűrésen.

6 pozitív hatás, amiért érdemes kávét innod

Évek óta megy a vita, egészséges-e a kávé, vagy sem. Az egy dolog, hogy nem mindenki szereti a kávét, de aki igen, azt folyamatosan olyan hiedelmekkel riogatják, hogy nem jó kávét fogyasztani.

Egy zene, ami bámulatosan csökkenti a stresszt

A krónikus szorongás milliók életét keseríti meg nap mint nap a világon. Kutatás igazolta, ez a dal egészen elképesztő hatást gyakorol a stresszes állapotra. Úgy lazít el és nyugtat meg, hogy szinte észre sem veszed, csak az tűnik fel, hogy sokkal jobban vagy. Ugye, máris meg kell hallgatnod? Csak biztatni tudunk rá.

Ezt adod a gyerekednek, ha sportolni küldöd

Elgondolkodtató írás terjed arról, mit adsz a gyermekednek, ha sportolni küldöd Nem csak erőnlétet vagy jó kondíciót, hanem annál sokkal többet...

Tudod, mi történik a testeddel, ha túl sok cukrot eszel?

Nem sok jó, annyit elöljáróban elárulunk. Ráadásul sajnos az elhízáson túl azért (sokkal) több van ebben a dologban.


NAPI BOLDOGSÁG