Kamaszkorom óta foglalkoztat az a kérdés, miért lesz az egyik ember élete csődtömeg, a másiké meg sikeres. Lázadó kamaszként az volt az egyik legnagyobb félelmem, hogy a felnőtteknek lesz igaza, mindenkinek "benő a feje lágya", és beleszürkülünk a tömegbe. Azt azért már akkor is felfogtam, hogy az excentrikusság, tekintélyekkel szembeni lázadás, vagy a különlegesség tudata semmire nem garancia, hiszen ezek sok kamaszra jellemző stílusjegyek csupán. És elhittem azt is, hogy fiatalkorom felnőttjei ifjúságukban ugyancsak nagy álmokkal indultak az életnek, s lám mi lett belőlük. Lehet, hogy ez az élet rendje? Megkeseredett emberek, félresiklott életek.
Szerettem építőtáborba járni. Nem "országot akartam építeni", hanem szerettem a helytállást és kitartást igénylő helyzeteket. Az építőtáborokban tett megfigyeléseimből sok mindent megérteni véltem, s ma sem látom másként. A fáradt, fájó izmok, a vízhólyagok a tenyéren, a lábat feltörő bakancs, a naptól égő bőr amolyan szelekciós tényezőként szétválogatta a gyűrődést jól tűrőket a lazsálni szeretőktől. Sokszor elméláztam azon, mi a különbség e két típus között. Sem izomerőben, sem önérzetben nem láttam különbséget. Lelkiekben volt egy apró eltérés: akik akkor is lapátoltak, amikor mások már az árnyékban hűsöltek, azokban dolgozott valami kötelességtudat és tudták kihívásnak tekinteni a lapátolást. Hasonló megfigyeléseket tettem a gimnáziumban is. Mindig utáltam a puskázást, mert úgy éreztem, ez megfutamodás az erőfeszítések elől. A lógósok mindig azt magyarázták nekem, hogy majd "komoly ügyekben lesz kitartásuk", én meg arra gondoltam, hogy a kitartást is tanulni kell. Ifjúkori megfigyeléseimből született a mikrodöntések elmélete. Jelentéktelen döntésnek tűnt, engedni a lustaságnak és kidőlni a lapátolásból, mondván, "nem halálra dolgozni jöttünk ide". Az is csak leleményességnek tűnt, ha ügyes puskázási technikával meg lehetett úszni több órás tanulást. Ezeket a mikrodöntéseket senki nem vette komolyan. Akik végiglazsálták az építőtábort, vagy ott puskáztak, ahol csak lehetett, nem gondolták, hogy ennek bármi következménye lenne a jövőben. Én meg azt kérdeztem magamtól: ha ilyen kis dolgokban nem tudtok helytállni, mi lesz a nagy dolgokkal? Miért gondoljátok, hogy majd felismeritek, mikor érdemes küzdeni? És honnan lesz erőtök helytállni, ha megszokjátok a dolgok könnyebb végét megfogni? Van, aki lapátolás közben a fájó tenyerére gondol, van, aki önmagát akarja legyőzni.
Később dolgoztam postán újságcsomagolóként. Rám szóltak egy idő után, hogy fogjam vissza magam, nem lóversenyen vagyok. Voltam ablakpucoló. A főnököm utasított, hogy "ott fent, ahol már senki nem látja, ne vacakoljak". Inkább kétszer olyan gyorsan dolgoztam, de mindenhol megcsináltam rendesen. Valahogy nem bírtam a látszatmunkát. Voltam villanyszerelőknél segédmunkás. A végén már én véstem a plafonon a tiplik helyét, mert nem bírtam az ücsörgést. Hülye voltam? Kerestem magamnak a bajt és a plusz munkát? Nem. Gyakoroltam a lelkiismeretességet és a szorgalmat. Az életben nem kapunk mindig hozzánk méltó feladatot. Ami jut, azon kell fejlesztenünk magunkat
Azóta eltelt pár évtized, és módomban állt sok emberi sorsot fiatal kortól meglett korig követni, és a halmozódó rossz döntések sorsmeghatározó teóriájában egyre inkább hiszek. A rossz döntések azért halmozódnak fel egyes emberek életében, mert a személyiség határozza meg, adott helyzetben ki melyik megoldást választja. A mikrodöntéseknek azért tulajdonítok nagy szerepet, mert ezek látszólag súlytalanok, ezért az emberek sorsuk alakulásában lebecsülik a szerepét. A mikrodöntések távoli következménye a balsors. A mikrodöntés olyan, mint a rossz célzás. A puskacsöve csak tizedmilimétert hord félre, s a golyó a távolban a céltól több méterre csapódik be. Nehéz meglátni az összefüggést egy mikrodöntés és a végeredménye között, hiszen közben évek-évtizedek telnek el.
A legegyszerűbb példa a betegségmegelőző viselkedések teréről hozható. Bevenni naponta egy-két jól megválasztott vitamint, látszólag kis súlyú döntés. Aki beveszi, nagy dolgot nem fog tapasztalni, aki meg csak legyint az ilyen "hülyeségekre", az sem rogy össze másnap holtan az utcán. Tíz-húsz év után az epidemiológiai vizsgálatok mégis óriási különbségeket mutatnak ki az ilyen vagy olyan vitamint évtizedekig lelkiismeretesen szedők és nem szedők egészségi állapota között. És a lelkiismeretesség, mint mindennapos mikrodöntés, kulcsfontosságú.
Volt egy érdekes vizsgálat, egy vérnyomáscsökkentőt teszteltek. A gyógyszercsoport a vizsgálat végére nem mutatott fölényt a placebocsoporthoz képest. A kutatók arra tippeltek, talán nem mindenki szedte rendesen a gyógyszerét. Kigyűjtötték tehát azokat, akik követve az előírást, mindig bevették a gyógyszert. A gyógyszer ekkor már fölényt mutatott. Csakhogy, kiderült, hogy akik a placebocsoportban is rendszeresen szedték a hatóanyagmentes tablettát, azok is ugyanannyira javultak, mint a hatóanyagot rendszeresen szedők. Vagyis a vérnyomáscsökkentő tényleg csak placebohatással bírt. De! A placebohatás csak azokra hatott, akik szorgalmasan szedték akár a hatóanyagot, akár a hatóanyagmentes tablettákat. Még a placebohatás is a lelkiismereteseknek jár.
Ugyan mi magyarázza azt az ismételten megerősített eredményt, hogy a magasabb intelligenciájúak tovább élnek? Csakis az, hogy differenciáltabban gondolkodnak a világról és ezért sokkal több jó mikrodöntést hoznak életük során.
De ne ragadjunk le az egészségnél. A rossz mikrodöntések miatt mennek tönkre a házasságok, válnak az emberek sikertelenné és boldogtalanná, s állnak értetlenül "félresikerült" gyerekeikkel szemben. Mikrodöntések láncolata minden emberi kapcsolat. A figyelmes, együtt érző, segíteni kész, szeretetteljes emberekben folyamatosan olyan döntések zajlanak, amelyekben saját szempontjaikat a másik kedvéért hátrébb sorolják. Mikrodöntés a "becsuknád az ablakot" kérésre azt felelni, hogy "te ülsz közelebb", de az is mikrodöntés, ha becsukjuk az ablakot és azt mondjuk: "persze, szívesen". Az ezer és ezer rossz irányú mikrodöntés elkoptatja a kapcsolatokat, és a végén még azt se lehet pontosan megmondani, mi vezetett ide.
A mikrodöntések határozzák meg a munkában elért sikereket is. A "még elmegy" és az "jó" teljesítmény között sokszor csak apró erőfeszítésbeli különbségek vannak, de ezek hátterében mindig döntések állnak. Érdemes-e még egy utolsó ellenőrzést, egy utolsó simítást vagy korrekciót megtenni, vagy "jó lesz az úgy is"? Az életünk percekből áll, s minden perc egy döntés arról, hogyan tovább. Apró döntésekkel felépíthetjük világunkat, de le is rombolhatjuk még azt is, ami most van. A rossz döntés sokszor per pillanat jónak tűnik, azért is csábító meghozni. Bármily furcsa, a jó döntés nem attól jó, hogy utólag beigazolódik a konkrét esetben, hogy megérte. A jó döntés attól jó, hogy ismét megerősítettünk egy pozitív belső tulajdonságunkat. A szorgalmasságot, a kedvességet, a figyelmességet, a környezettudatosságot, a segítőkészséget. Nem feltétlen a külső történéseknek van értelme, hanem a belső fejlődésnek. Rengeteg értelmetlen, felesleges dolgot tanultunk és tettünk életünk során. Ezeknek sokszor egyetlen, önmagukon túlmutató értelme volt: megtanultuk a szorgalmat, az alázatot, a precizitást, a kitartást. Bevallom, én ezt látom minden komoly siker mögött. Mindenki üres lappal kezdi az életét, s az az igazi kérdés, hogy amikor végre valaki szembetalálja magát az ő élete igazi kihívásával, akkor tud-e élni vele. Akkor már késő kitartóvá, szorgalmassá, állhatatossá és lelkiismeretessé válni.
Howard Friedman és Leslie Martin írtak egy könyvet "Élethossz project" címmel. Több évtizedes követéses vizsgálatot idéznek, amely a következőt igazolta. Akár gyermekkorban, akár felnőtt korban mérték meg adott ember lelkiismeretességét, azt találták, hogy a leglelkiismeretesebbek éltek a legtovább. Mint írták "a takarékos, kitartó, részletekre is figyelő és felelősen élő embereknek jutott a hosszú, tevékeny élet". Vajon miért? A jó mikrodöntéseik miatt. Akik ezekkel a tulajdonságokkal bírnak, azok minden helyzetben megfontolják döntéseiket, rendszer van az életükben, a gondolkodásukban, előrelátók, megfontoltak, felelősséget éreznek minden tettükért, képesek állhatatosan dolgozni, megbecsülik a dolgokat, hálásak azért, amit kaptak a sorstól.
Tehát? Máris itt a következő perc; mostantól elkezdhetünk jó mikrodöntéseket hozni, és egy idő után azt vesszük majd észre, hogy jó irányba változik az életünk. Ha másért nem, hát mert belül jobb emberré váltunk.
Ha tetszett, akkor találkozz a szerzővel élőben is, és engedd, hogy
tanítson neked valamit. Valamit, ami adhat neked, ami a hasznodra válhat
az életben!
Ha élőben is meghallgatnád Szendi Gábor pszichológust, akkor szeptember 24-én érdemes lesz kimozdulnod!
"Az örök nagy kérdés, mitől boldog az egyik és mitől boldogtalan a másik ember? A világot valójában mi tesszük azzá, aminek látszik. Minden életből két történet írható. Az egyik a nehézségek története, a másik a megoldásoké. Mi döntjük el, melyiket választjuk. A sorsunk nem más, mint személyiségünk kivetülése. Ahogy belenézünk a világba, az úgy néz vissza ránk. Semmi nincs előre megírva, holnap kezdődik életünk hátralévő szakasza. Aki változást akar, annak saját magával kell kezdenie. A fő szabály: viselkedj úgy, amilyenné válni szeretnél!"
- ígéri Szendi.
