Egy hely, ahol soha nem zárják az ajtókat, sőt, egyáltalán nincsenek is ajtók

Shani Shingnapur India Maharash tartartományában található. Első ránézésre átlagos, keleti falucska, olyan, mint az összes többi. Ez a hely azonban különleges, lakosai, ugyanis megingathatatlan hitet tanúsítanak Shani, a Szaturnusz istenének irányába, aki elképzelésük szerint minden bajtól megóvja őket.

Hitük egy legendában gyökerezik, ami a hiedelmek léptékével mérve nem is olyan régen, mintegy 300 éve kapott szárnyra. Ekkor történt, hogy az esős időszak után egy nehéz, fekete sziklalemezt sodort partra a Panasnala folyó. Amikor a helyiek megérintették, a kőből vér kezdett szivárogni. A legenda továbbá maga Shani isten megjelenését is taglalja. A természetfeletti lény ugyanezen a napon, álmaikban meglátogatta a falusiakat, és biztosította őket arról, hogy védelme alá vonja otthonukat.

A lakosok kiállították a sziklalemezt a falu szívébe, majd eltávolították az ajtókat, hiszen már nem volt szükségük rájuk. Shani védelmezte őket ettől a pillanattól fogva.

A hagyomány generációkon keresztül fennmaradt. A falusiak a kóbor kutyák miatt ugyan elhelyeznek akadályokat a bejárat előtt, de házaik nem rendelkeznek tényleges ajtókkal, továbbá ékszereiket és egyéb értékeiket sem őrzik szigorúan. Még a nyilvános vécéket is csupán egyetlen függöny takarja.

A hivatalos épületek is őrzik a tradíciót, így a 2015-ben megnyitott rendőrállomás, ami még egyetlen bejelentést sem kapott...

Amikor a helyiek valamilyen okból elutaznak, nem kérik meg szomszédjaikat, hogy figyeljenek otthonukra, hiszen úgy hiszik, hogy védelmezőjük vaksággal és többévnyi balszerencsével sújtja a tolvajokat.

A különleges történet hívők tömegeit vonzza a faluba. Naponta legalább 40 000 utazóval számolhatunk. Ők mind azért jönnek, hogy megcsodálják az égi védelem alatt álló települést.

A teljes kép persze nem ennyire mézesmázos. Habár Shani Shingnapur hivatalosan évszázadok óta bűnözésmentes, turisták már jelentettek be lopásokat. 2010-ben állítólag kifosztottak egy autót, tulajdonosának minden pénzét elvitték, majd 2011-ben még egy hasonló bejelentés érkezett. A feljelentéseket végül elvetették. A helyiek szerint az esetek a falu határain kívül történtek.

Akármi is az igazság, az idők változnak, több helyi lakos pedig szeretné megváltoztatni a tradíciót, szeretnének valódi biztonságot nyújtó, zárható ajtókat illeszteni házukhoz. Ők engedélyért folyamodnak, ám sok helybéli továbbra is reméli, hogy a hagyomány tovább él majd, és Shani isten a későbbiekben is megvédi őket.


Még ha csak mese is az, amiben a falusiak hisznek, ebben a mai világban igazán meglepő, és valahol tiszteletreméltó az a magatartás, amit tanúsítanak tradíciójuk felé. 


Pozitív Nap - Hári Dániel

Forrás: BBC

Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!

Kapcsolódó írásaink

Kapcsolódó írásaink

20 hihetetlen hely Európában, melyeket látnod kell!

A vén Európa, a megunhatatlan, a sokszínű, a lehengerlő - maga a múlt és a jelen egyszerre!

71 éves lenne ma a legenda, aki még évtizedekkel halála után is jelen van: Freddie Mercury

"Ha holnap minden véget érne, ugyanúgy kezdeném el elölről, a saját fejem után mennék. Tudom, hogy egy nap minden véget ér, de nincsenek emiatt álmatlan éjszakáim. Nem emiatt vagyok itt. A kihívás hajt. Nem is szeretném, ha túl könnyen jönne minden, és szerencsére nem is nyújtanak át nekem ezüsttálcán semmit. Azt nagyon nem bírnám. És úgyis visszautasítanám." - mondta egyszer Freddie Mercury

ZSIMÜ: Összművészeti zsongás egy hétig Budapesten

Számtalan értékes program várja az érdeklődőket, mi most közülük hármat ajánlunk nektek, amik (szerintünk) ütősen és tartalmasan pezsdítik a főváros tavaszi zsongását!

Így étkeztünk régen, avagy amikor még aludttejet ettünk joghurt helyett

A magyar konyha, minden híresztelés ellenére, egészséges. Legalábbis az a változata, ahogy eleink főztek még 70-80 évvel ezelőtt is.

Találd meg az útravalód! 29 ősi, indián bölcsesség a mindennapokhoz

Az indiánok szerint az ember rokona a többi élőlénynek, és nem felsőbbrendű azoknál...


NAPI BOLDOGSÁG