Elképesztő történet: nem létező ikertestvére gyermekeinek adott életet

A washingtoni nő egy ritka genetikai állapot miatt, soha meg nem született ikertestvére gyermekeinek adott életet.


Fotó: Illusztráció/ elitedaily.com


Hiába csinált végig két terhességet, és egy harmadikat félig, a washingtoni Lydia Fairchildnak rá kellett döbbennie, olykor még ez is kevés ahhoz, hogy anya legyen. Biológiailag legalábbis. Az amerikai nőt évekkel ezelőtt orvosok szembesítették azzal, hogy nem lehet a gyermekeinek az édesanyja, ugyanis nem egyezik a DNS-ük.


Lydia és gyermekei

Lydia elképesztő története még 2002-ben történt, és akkor kezdődött, amikor párjával megromlott a kapcsolata. A fiatal nő épp harmadik közös gyermeküket várta, amikor a férfi elhagyta. Miután ott maradt két kicsi fiával, munka nélkül, várandós, Lydia úgy döntött, állami segélyért folyamodik, hogy valamelyest könnyítsen a szorongató helyzetén. A jóváhagyáshoz el kellett végeztetniük egy DNS-tesztet, mely bizonyította volna, hogy a gyerekeknek valóban ő az anyja. Csakhogy, a rutinnak induló teszt nem úgy sült el, ahogy várta...


Hamarosan kiderült, hogy bár három gyermekének valóban egykori párja az édesapja, a kicsiknek vele – az édesanyjukkal – nincs közös DNS-ük. Az eredmény megdöbbentette Lydiát, akinek hamarosan nem csak ezzel a tudattal, de azzal is meg kellett küzdenie, hogy elveszítheti a gyermekeit. Mivel az asszony és gyermekei DNS-e nem egyezett, a hatóság vizsgálódni kezdett: "Ki a gyerekek igazi anyja?" "Félre akarta vezetni a hatóságokat?" "Ki ő egyáltalán?" Csalással és hamisítással vádolták, és megfenyegették, hogy elveszik a gyermekeit.

                                        Angol videó a család küzdelméről!

"Tudtam, hogy a gyerekeimet én hordtam ki, és szültem meg, és nem értettem, hogy vonhatja ezt bárki kétségbe" - mondta az asszony. A DNS-vizsgálat eredménye egyébként nem csak Lydiát, de az ügybe bevont nőgyógyászát is meglepte. Dr. Leonard Dreisbach ironikusan csak annyit jegyzett meg a hatóságok arra a kérdésére, hogy valóban Lydia szülte-e a gyerekeket: "Elég régóta csinálom már ezt a munkát ahhoz, hogy felismerjem, ha valaki előttem szül."

Hosszú hónapokon tartó huzavona után végül kiderült, Lydia és gyermekei DNS-e egy ritka genetikai állapot, a kimérizmus miatt nem egyezik. A kiméra emberek (amilyen Lydia) ikerként kezdik az életüket, ám fejlődésük korai fázisában az egyik embrió beleolvad a másikba. Bár az iker eltűnik, génjei megmaradnak testvére testében.

Az orvosok végül egy másik, kísértetiesen hasonló eset segítségével találták meg Lydia testében a géneket, melyek megegyeztek gyermekeiével, így végül elismerték őt édesanyjuknak ejtették ellene a vádakat.


Forrás: Hír24

Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!

Kapcsolódó írásaink

Kapcsolódó írásaink

Átmész a világ legrövidebb IQ-tesztjén? Mindössze 3 egyszerű kérdésből áll

Milyen gyorsan tudja megadni a helyes választ három meglehetősen egyszerű kérdésre? Intuícióira vagy az eszére hallgat? De úgy is kérdezhetnénk: hogy áll a közérthető matematikával? Nézzük a tesztet.

100 évesen kertet művel és állatokat tart az egykori lágerszakács

Vaskor István- a vidék újságírója, a Sokszinú Vidék magazin munkatársa készített egy csodálatos interjút. Alanya egy olyan ember, akinek élete mindannyiunk előtt példaként lebeghet. Csodálatos interjú kitartásról, élni akarásról, hűségről.

71 éves lenne ma a legenda, aki még évtizedekkel halála után is jelen van: Freddie Mercury

"Ha holnap minden véget érne, ugyanúgy kezdeném el elölről, a saját fejem után mennék. Tudom, hogy egy nap minden véget ér, de nincsenek emiatt álmatlan éjszakáim. Nem emiatt vagyok itt. A kihívás hajt. Nem is szeretném, ha túl könnyen jönne minden, és szerencsére nem is nyújtanak át nekem ezüsttálcán semmit. Azt nagyon nem bírnám. És úgyis visszautasítanám." - mondta egyszer Freddie Mercury

Négy kiegészítő, amivel biztosan lenyűgöz egy férfi

Egy férfinak is ugyanolyan fontos elegáns és megnyerő kiegészítőket viselni, mint egy nőnek, hiszen ezáltal sokkal vonzóbb lesz a megjelenése és sokkal magabiztosabbnak fog látszani. Ebben a cikkben összegyűjtöttünk négy olyan kiegészítőt, amivel biztosan le vesz egy férfi a lábadról még a legrosszabb napjaidon is.

"Mi a legfontosabb az életben?" - a sajtótájékoztató, amit mindenkinek látnia kell!

Rendhagyó sajtótájékoztatót tartott Sarunas Jasikevicius, a litván Zalgiris Kaunas vezetőedzője. Az átlagosnak induló kérdezz-felelek akkor vett váratlan fordulatot, mikor az egyik riporter megkérdezte, hogy lehetséges az, hogy a csapat egyik kulcsjátékosa gyermeke születésénél van ott a csapat meccse helyett.


NAPI BOLDOGSÁG