A japán Nishimoto család élete cseppet sem hétköznapi, hiszen egy igazán különleges házikedvenccel, Lalával, a királypingvinnel élnek együtt.
Lala hihetetlen története több mint tíz évvel ezelőtt kezdődött, amikor Yukio Nishimoto egyik halász barátja tonhal halászat közben észrevette, hogy a hálójába akadt egy súlyosan sérült pingvin. A halász tudta, hogy ha visszadobja a vízbe, a pingvin meghal, vagy a cápák falják fel, ezért a fedélzeten hagyta, ám az etetési idején kívül megkötözve tartotta.
Három hónappal később a halászhajó visszaért Shibushiba,és ekkor Yukio Nishimoto, aki köztudottan a pingvinek nagy csodálója, egy különleges telefonhívást kapott. Halász barátja hívta fel, és közölte vele, hogy talált egy sérült pingvint, de mivel nem tudja gondozni őt, szívesen neki adná.
Yukio befogadta az állatot, és felesége, valamint két kislánya segítségével gondosan ápolta, míg Lala hamarosan fel nem épült. A királypingvin annyira a család szívéhez nőtt, hogy külön kis hűtőszobát is berendeztek neki a lépcső alatt, amikor pedig elég erőssé vált hozzá, Yukio megtanította neki az utat a tőlük néhány saroknyira lévő halboltig.
Lala azóta a környék kedvencévé vált, a helyiek hamar megszerették ezt a furcsa kis vásárlót, aki minden reggel, pingvines hátizsákjával felszerelkezve eltotyog a közeli halboltig, ahol az őt megillető finomság elfogyasztása után hazaviszi a rendelést. Útközben, ha egy kis felfrissülésre vágyik, vesz egy gyors zuhanyt valamelyik szomszédnál, majd folytatja útját a családjához.
Pozitív Nap
Forrás: The Unscripted Mind