Cuccaink története: ne csak nézzünk, lássunk is!

A Tárgyaink története film számos környezeti és társadalmi ügy összefüggéseiről rántja le a leplet és arra hív minket, hogy ne csak nézzünk, hanem lássunk, akkor is, ha ez utóbbi kicsit megerőltetőbb. 25 perc, ami megtanít pár dolgot, megnevettet és még az is lehet, hogy örökre megváltoztatja azt, ahogy "cuccainkra" tekintünk.


Először a tabu kategóriába helyeztem a témát és vele együtt a videót is, mert manapság valahogy erről tabu beszélni, pláne egy médiumban. A közvéleménynek általában azt sugallják, hogy az ilyen gondolatmenet fárasztó fenntarthatósági szájbarágásnak minősül, vagy valami abszurd értelmiségi eltévelyedésnek. Történik mindez akkor, amikor ma Magyarországon a legtöbb embernek összeszorul a gyomra, ha olyan szavakat ejtünk ki, mint karácsonyi vásárlás, vagy gázszámla. Hol is van a "hepiend" az egész történetben? Kiderül, ha van pár perced.


Venni, vagy nem venni


Pár nap múlva elkezdődik az éves ajándékbontogatási csúcs, így a film még inkább időszerű! A karácsony, helyesebben a köré épült kereskedelmi tevékenység és a "feltétlen kell venni és adni valamit rokonainknak, szeretteinknek, amire gyakran nincs is szükségük és sosem fogják használni" őrület szoros összefüggésben van tabufilmünk mondanivalójával.

A II. világháború utáni USA-ban találták ki a mai fogyasztói világot, ez nem csak úgy „szervesen” létrejött. A háború utáni gazdaságpolitikai teoretikus, Viktor Lebow ezt így fogalmazta meg: „A gazdasági produktivitás azt igényli, hogy életstílussá váljon a vásárlás. A vásárlást és a javak használatát szertartássá tegyük, hogy mindez lelki kielégüléshez, önbecsülésünk növekedéséhez vezessen, hogy vásároljanak és a régit dobják ki, örökké gyorsuló tempóban…”  


Fiatal fiú a feje fölé tart egy képernyőt sűrű füstben ghánai szeméttelepen. Kép: Kai Löffelbein, a kép az UNICEF nemzetközi Év Fotója díj nyertese 2011-ben.

Manipulálva érezzük magunkat Lebow szavai nyomán? Erőteljesen. Szertartás, lelki kielégülés, önbecsülés - szavak amelyekről dédszüleinknek még eszébe nem jutott volna a vásárlás. Mindez mégis megtörtént, de kijelenthetjük - még ha szájbarágásnak is minősül manapság - , hogy a rendszer nem fenntartható többé.

Több a holmink, de kevesebb időnk jut mindarra, ami igazán boldoggá tesz…

Keményebben dolgozunk, mint valaha, sőt mára már azt is bebizonyították társadalomkutatók, hogy kevesebb szabadidőnk van, mint a feudális társadalmakban volt. Tudod, mi az a két elfoglaltság, amit e szabadidőben űzünk?  Nézünk és nézelődünk, vagyis tévézünk és vásárolunk. 

20 perc, hogy ne csak nézz! 


Annie Leonard a filmben elmeséli hogyan fest egy-egy cuccunk életútja, mi a kapcsolat a gazdaság, a multik, a kormány, a környezetszennyezés és a saját döntéseink között. Ha megnézted görgess lejjebb, mert van a történetnek "hepiendje" is. 



Rendhagyó "hepiend" - avagy egy új történet kezdete


Hol van az ember a jelenlegi rendszerben, legyen az USA, EU, Magyarország, vagy a harmadik világ? Hol van az egyén megbecsülése? Sehol. Rá kell jönnünk: azért, hogy ne használjanak ki senkit - legalább mi saját magunkat ne - valamilyen formában szembe kell fordulni a jelenleg (már legalább 60 éve) tartó folyamatokkal. Persze a kifelé vezető út nem felkeléssel, hisztériával, vagy ideológiákkal van kikövezve, hanem úgy, hogy "kicsi" emberként meghozzuk a döntést: nem veszek! Ebben csak az a hátulütő, hogy itt a fogyasztói társadalomban, mivel nem szándékozunk hirtelen "teljes értékű" fogyasztók lenni, nem leszünk megbecsülve... Vagy mégis?

Olyan világban élünk, ahol naponta minimum három reklámújságot dobnak a postaládába, hogy vegyünk és vegyünk és vegyünk. De mit, ha lényegében legtöbbször egy pozitív emberi kapcsolat hiányzik... Rászokunk a cigire, az alkoholra, a netezésre, a tévézésre és nem utolsó sorban a vásárlásra, ahelyett, hogy sutba vágnánk az egészet. A jó hír, hogy  a fogyasztás kényszerének van "hepiendje": ha nem vásárolsz meg, amit csak "megérdemelsz", nem  vagy a rendszer mérgezettje, és nagyfokú szabadságra tehetsz szert! Jól hangzik? Akkor vágj bele, próbáld ki egy hónapig - a január erre máris tökéletesnek ígérkezik!


Sok mindenről szól a filmecske. Ha végignézzük, talán elgondolkozhatnánk azon, egyénileg is mennyi múlik rajtunk, hogy ez a "váltás" bekövetkezzen. Tűnődjünk el azon, mennyit tehetnénk emberként az embertársainkért, hisz alapvetően ezért élünk, nem?

Legyünk emberek, ne pedig fogyasztási cikkeket felhalmozó és kidobó grafikonbábuk, vagy éhbérért dolgozó munkaerőpiaci tucattermékek. Identitásunk is alapvetően valamivé kell, hogy tegyen minket, és ezt nem az árucikkek piaca fogja meghatároznia...

Hangozzon bár unalmas, antiglobalista, fenntarthatósági szájbarágásnak, de ki ne szeretne egy olyan világban élni, ahol önbecsülésünk, énképünk javítója nem egy HD-tv és egy új telefon lesz, hanem emberi kapcsolataink minősége.  

Kívánok boldog, "cucc-mentes" karácsonyt mindenkinek! 


Szerző: Fodor Márta- Pozitív Nap

Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!

Kapcsolódó írásaink

Kapcsolódó írásaink

Boldogságot teremtő videósorozatot: íme 50 óra a természet hangjaival és lenyűgöző szépségével

Miután kutatások is alátámasztják, hogy a természetfotók látványa növeli a boldogságszintet, így a BBC Earth elkészített egy videósorozatot, ami ötször 10 órában kalauzol el a természet legszebb helyeire.

Videón, ahogy kirobban az öröm egy 11 éves kislányból, amikor megtudja, örökbe fogadhatják

Az amerikai kislány megható reakcióját egy térfigyelő kamera vette fel az iskolájában. "Az őszinte öröm legtisztább megnyilvánulása." Így jellemezte a Utah államban található American Heritage iskola munkatársa a 11 éves lány reakcióját a hírre, hogy nevelőszülei hivatalosan is örökbe fogadhatják.

Ilyenek az emberek egy csók előtt és csók után (képriport)

Johanna Siring fotós annak járt utána, hogyan szabadíthat fel egyetlen csók. Nos, így néznek ki az emberek egy csók előtt és csók után!

2017 legjobb magyar kisfilmje (szerintünk), aminek minden másodpercét átérzed

Ismét egy megható magyar rövidfilm, ami meghódíthatja a szíveket! Ráadásul Mucsi Zoltánnal, aki ezúttal nem káromkodik. A DeadLens Pictures előszeretettel feszeget társadalmi kérdéseket, a Hope című rövidfilmmel ismét ezt teszik. Szereplőnek az egyik legjobb magyar színészt, Mucsi Zoltánt, narrációnak pedig az egyik legjobb magyar költő, Ady Endre Szeretném, ha szeretnének című versét választották.

100 éves ikerpár receptje a boldogsághoz

Mindketten édesanyák, nagymamák és dédnagymamák. Az ikerpár (saját bevallásuk szerint) megízlelte már az élet minden aspektusát: a nehézségeket, a próbatételeket, a könnyed boldogság érzését, az örömöt és a család által megélhető szeretetet. 6 dolog alapvető szerintük az élethez!


NAPI BOLDOGSÁG