Újabb adománybolt: már a második nyílik Budapesten!

Az országban 17 ilyen üzlet van, a fővárosban ez a második.


Minden, ami még használható, de felesleges lett, ezért kidobnánk - röviden így összegezte a Közösségi Szociális Szövetkezet elnöke a Krónikának azt, milyen tárgyakat adhatnak le a tehetősebbek az adományboltban.

A működtetők minden olyan tárgyat szívesen fogadnak, amely egy átlagos háztartásban előfordul, használható állapotban van, nem nagyméretű és a beadójának már felesleges.

Németh László elmondta, bár Nyugat-Európában már bútorokat vagy nagyobb műszaki berendezéseket, például hűtőket is átvesznek, itthon egyelőre csak az adományozható, ami kézben elvihető, mert a boltok kicsik, és a hálózat mögött pedig még nincs műhelyhálózat, ezért főképp ruhát, játékot, konyhai eszközöket és kisebb műszaki berendezéseket várnak, és ezeket itt jelképes áron,  pár száz forintért értékesítik a rászorulóknak, ebből lesz az alkalmazottak bére.

A Közösségi Szociális Szövetkezet itthon 2010-ben alakult. Ma már 17 adománybolt van országszerte. A tapasztalatok szerint a törzsvásárlók 50 év felettiek, az idősebbek, akik rendszeresen, hétről hétre visszajönnek, míg az adományozók inkább fiatalok – mondta el a Magyar Rádiónak Vízkelety László, a 11. kerületi adománybolt vezetője. A helyiséget egyébként Újbuda önkormányzata adta ingyenes használatba, az alkalmazottak tartósan munkanélküliek vagy megváltozott munkaképességűek.


Az adománybolt támogatásával a vevők továbbá csökkentik a környezetükben felhalmozódó hulladékmennyiséget, illetve a szövetkezet egészének működését is támogatják, így nemcsak a rászorulókon segítenek, hanem hozzájárulnak a környezeti fenntarthatóság, a tudatosabb fogyasztás szempontjainak elterjedéséhez is.

A szövetkezet elnöke elmondta, hosszú távon azt szeretnék, hogy a boltok mellett műhelyek is működjenek, hogy működőképessé tegyék a kisebb hibával rendelkező készülékeket.


A Vegyész utca 1-5. szám alatti "E-cherry" boltba adományt nyitvatartási időben bármikor, előzetes egyeztetés nélkül be lehet adni.

Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!

Kapcsolódó írásaink

Kapcsolódó írásaink

RAGYOGÁS: ilyen mesés a város ilyenkor

A nagy rohanásban is érdemes néhány percre megállni, és csak a fényekre koncentrálni...

ZSIMÜ: Összművészeti zsongás egy hétig Budapesten

Számtalan értékes program várja az érdeklődőket, mi most közülük hármat ajánlunk nektek, amik (szerintünk) ütősen és tartalmasan pezsdítik a főváros tavaszi zsongását!

Budapest: az egyik legélhetőbb és a legszebb város a kontinensen (videók, amiktől még budapestiként is lehidalsz)

Legalábbis az Expedia utazási oldal szerint a magyar főváros nem kevesebb mint a legszebb és legélhetőbb a vén Európa kontinensén. Nos, mi ezzel biztosan nem fogunk vitatkozni!

A betondzsungel ösvényein - Ha még nem ismered, akkor ezt nagyon sürgősen pótold!

A Betondzsungel Ösvényein a nagyvárosi élet mindennapjait veszi a célkeresztbe. Jivens O. Breewenses "természetfilm" sorozata, arra vállalkozik, hogy tudományos igényességgel, közelről mutassa be a nagyvárosi emberek különböző csoportjait.

Elképesztő 145 éves titok lappang Kőbánya alatt - vess rá te is egy pillantást!

Kőbánya roppant izgalmas környék, csak igyekszik ezt a lehető legjobban titkolni. Az itt lévő Dreher Sörgyár csak egy, a nevezetességei közül.


NAPI BOLDOGSÁG