Nettó 420 forintból is lehet finom és egészséges ebédet főzni, akár nagyüzemben is. Ezt szeretné bebizonyítani az Étrend Magyar Konyhafőnökök Egyesülete és a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (NÉBIH), ezért főzőversenyt hirdettek a közétkeztetésben dolgozóknak.
A kétfordulós vetélkedőre kétfős csapatok nevezését várják. A győztes csapat elnyeri az év legjobb közétkeztetője címet, menüjük pedig bekerülhet az ország összes menzájára. A szakácsoknak mindössze három órájuk van arra, hogy a tányérra varázsolják az előre összeállított menüsorukat. Három fogást, tíz főre kell megfőzniük és felszolgálniuk.
Csakúgy mint tavaly, idén is receptversennyel kezdődik a megmérettetés, amikor a séfek kitalálják, hogyan nézzen ki a menü. Fontos szempont, hogy ne legyen az ételekben mesterséges adalékanyag. A csapatoknak az őszre jellemző nyersanyagokból kell gazdálkodniuk. A megadott alapanyagok között van hús, hal, tojás, zöldségfélék és gyümölcs is.
A legfinomabb menüt országszerte megkóstolhatják a gyerekek is. Némedi József, az Étrend Magyar Konyhafőnökök Egyesületének elnöke a Híradónak elmondta, több szempont alapján értékelik az elkészült menüsorokat. "Legyen nagyon finom az étel, férjen bele 420 forintba mert azért csak menzakonyháról beszélünk, és az sem utolsó, sőt elsődleges szempont, hogy nagyon szép legyen mert ugye először a szemünkkel választunk és utána fogyasztunk." Ezen kívül a szakszerű elkészítést, és a higiéniát is pontozzák.
A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal azt szeretné elérni, hogy javuljon az ételek minősége a közétkeztetésben. Zoltai Anna, a szervezet osztályvezetőjének tájékoztatása szerint bőven van hova fejlődni ezen a téren. "Augusztus végéig 181 ebéd vizsgálata zajlott le, ennek a 181 ebédnek durván 35 ezer gyerek az érintettje. Több mint ötven százaléka a vizsgált ebédeknek átlagos minősítést kapott és sajnos húsz százalék körüli az átlag alatti" – mondta NÉBIH munkatársa.
A győztes csapat elnyeri az év közétkezetője címet, különleges menüjüket pedig az ország összes menzáján meg lehet majd kóstolni.
Forrás: M1/Híradó