A mai világban az az óriási szerencse ér minket, hogy nincs szükségünk százezer forintos fényképezőgépre ahhoz, hogy egy nyaraláson jó fotókat tudjunk készíteni. Sőt, tovább megyünk! Egy jó fotóhoz elegendő egy jobb mobiltelefon is, hiszen a minőség csak rajtad múlik!
Nézzük tehát, hogy dobhatod fel a nyaraláson készült fotóidat!
1. Gondolkodj másképp!
Az első és legfontosabb, hogy gondolkodj másképp. Felejtsd el azt, hogy látsz valamit, és máris fotózol. Mindent. Ugyanúgy. Szánj rá 5 másodpercet hogy kigondold, hogyan lehet jobbá és érdekesebbé tenni a képet.

2. Játék a szögekkel
Egy teljesen általános tárgyat vagy élőlényt le lehet fotózni úgy is, hogy az szokatlan és kreatív legyen. Mindehhez csupán a szöget kell megváltoztatnunk. Nézzünk szét, és ne féljünk arrébb menni azért, hogy megtaláljuk a legjobb szöget. Egy strandon ha valamiért nem áll össze a látkép, keressünk az előtérbe néhány csónakot, hálót vagy sziklát. Sokszor térdmagasságból fotózva is érdekes eredmények születnek.

3. Érdekes emberek
Gyakran előfordul, hogy a látogatásunk tárgyát képező helyszínen az
emberek legalább olyan érdekesek, mint a látnivalók. Mivel az emberek is
remek tárgyai lehetnek egy-egy fotónak, ezért ne féljünk célba venni
azokat, akik az utcán bóklásznak, pihennek vagy dolgoznak. Természetesen
nem mindenki szeretné, ha lefényképeznék, ezért udvariasságból kérjünk
engedélyt a kép készítése előtt. Ehhez persze a helyi nyelvet mindig
érdemes tanulmányozni - már csak a válasz miatt is -, és a döntést
tiszteletben tartani.

4. Sötétség és reggel
Azért, mert már nincs napsütés, a fényképezőt nem muszáj eltenni.
Este és éjszaka nagyon jól lehet kísérletezni a hosszabb záridejű
képekkel, amelyeknek remek tárgyát adhatják az autók fényszórói az
utakon. Mindehhez persze nem árt egy állvány vagy valamilyen biztos
tartást adó alap, illetve a közelben sétálókra is figyelni kell.


Íme egy érdekes videó a témában, amely nagyon jó példa arra, hogy egy kis kreativitással bármit elérhetünk:
Pozitív Nap