Fotókon a testi gyönyör legmagasabb foka: az orgazmus

A projekt ötlete egyszer csak úgy megfogant Albertas agyában. Tulajdonképpen úgy ébredt fel, hogy tudta, neki meg kell ezt csinálnia.

Persze már a folyamatot előkészíteni is nehéz volt, hiszen kellettek hozzá olyan fotóalanyok, akiknek nincsenek a szó jó értelmében vett gátlásaik és határaik, akik bevállalnak egy ilyen szereplést a művészetért.

Az így felkért 20 nőből végül 15 lett, mivel néhányan visszaléptek a fotózástól, amikor megtudták, hogy nem színlelniük kell az orgazmust. A fotósnak az volt a célja, hogy mindenféle klisé, álság és hazugság nélkül tudja megörökíteni a testi gyönyör legmagasabb fokát, így a színészkedésről szó sem lehetett.

Végül így készültek el a képek, melyet tiszta valójukban mutatják be az orgazmust.
















Forrás: boredpanda

Pozitív Nap - Gerecs Zsófia


Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!

Kapcsolódó írásaink

Kapcsolódó írásaink

Csak ámulunk: szenzációsak az év panorámafotói

Nem győzünk álmélkodni az év panorámafotóin! Idén nyolcadik alkalommal hirdették meg az EPSON nemzetközi panorámafotós pályázatát, a győzteseket pedig szerdán ki is hirdették.

A merész döntések visznek téged oda, ahol lenned kell (Ne félj meghozni őket)

Utunk mindenképp vezet valahová, csak épp nem mindegy, hogy hová. A merész döntések visznek téged oda, ahol lenned kell.

Előre szólunk, gombóc nő az ember torkában: 2017 legszebb esküvői képei

A Fearless Awards kiválasztotta a legjobb esküvői fotókat a 2017-es évből, mi pedig ezekből szemezgettünk. Ezek a képek bizonyítják, hogy milyen csodák rejlenek egy-egy jól elkapott pillanatban.

Anya és lányai összeöltöztek - és ez most igen cuki projekt lett

Összeöltözni már azért kicsit elcsépelt, nemde? Kivéve, ha van egy négyévesed, aki nagyon tökéletesen trollkodja szét mindahányszor.


NAPI BOLDOGSÁG