Ennyit számít, ha két órával kevesebbet alszol a szokásosnál!

Az alvás szerves és fontos része mindennapjainknak. Eközben számtalan agyi és szervi folyamat megy végbe, melynek köszönhetően kipihenten és fitten ébredünk.

Az, hogy kinek mennyi alvásra van szüksége változó. Általában a 6-8 óra között időtartamot jelölik meg a szakemberek, mint ideális alvásmennyiség, de van, akinek ennél kevesebb is elég és van, aki nem éri be ennyivel.

Sarah Chalmers gyakorló anyuka, elmondása szerint mikor gyermekei kicsik voltak, már a 6 óra alvásnak is örülni tudott, de most már a 8 óra is összejön neki.

Egy nem reprezentatív kutatás keretén belül beleegyezett abba, hogy kipróbálják, milyen hatással van az emberre, ha a szokásosnál kevesebbet alhat.

Nos, a képek magukért beszélnek.



Sarah 8 óra alvás után kipihent, üde és friss.



A 6 óra igencsak kevésnek bizonyult!


Mi a tanulság? A mondás igaz: az alvás szépít! :)


Forrás: dailymail
Címfotó: rethinkingtruth

Pozitív Nap - Gerecs Zsófia


Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!

Kapcsolódó írásaink

Kapcsolódó írásaink

Anya és lányai összeöltöztek - és ez most igen cuki projekt lett

Összeöltözni már azért kicsit elcsépelt, nemde? Kivéve, ha van egy négyévesed, aki nagyon tökéletesen trollkodja szét mindahányszor.

Videón, ahogy kirobban az öröm egy 11 éves kislányból, amikor megtudja, örökbe fogadhatják

Az amerikai kislány megható reakcióját egy térfigyelő kamera vette fel az iskolájában. "Az őszinte öröm legtisztább megnyilvánulása." Így jellemezte a Utah államban található American Heritage iskola munkatársa a 11 éves lány reakcióját a hírre, hogy nevelőszülei hivatalosan is örökbe fogadhatják.

"Egy asszonynak két munkahelye van" - az anyák, feleségek láthatatlan munkájának ereje!

Az önkéntes tevékenység és a fizetetlen házimunka gazdasági szempontból láthatatlan (vagyis semmilyen valutában nem definiálják, nem pénzre váltott tevékenység), így ezáltal sokszor presztízs nélküliek is. Ez a társadalmi jelenség pedig leginkább a nőket érinti, ennek egyik oka a hagyományos nemi szerepek között keresendő, ám a mára tömeges női munkavállalás ellenére sem változott ez a helyzet.

Az babák tízparancsolata, avagy nyílt levél a szülőknek egy újszülöttől

A skót NHS Ayrshire Maternity Unit Facebook-oldalán tűnt fel az a nyílt levél, amelytől az internet már megint egy kicsivel jobb hellyé vált. Azóta már az "újszülöttek tízparancsolataként" is emlegetik, annyira találó és szívhez szóló tanácsok vannak benne friss szülők számára.

Egy fiatal csapat úgy mutatja be a Dunakanyart, ahogyan előttük még senki

Az elmúlt évek legszuperebb kezdeményezésében, a DunakanyarGO-ban az ország egyik méltatlanul mellőzött tájegységét ismerhetjük meg


NAPI BOLDOGSÁG