Idén is féláron fagyizhattok a Fagyi Napján

A magyar kézműves fagylalt napját három vállalkozó szellemű fagyis, Andok Tamás, Ipacs Balázs és Róth Péter hívta életre. A céljuk az volt, hogy ha mást nem is, de 3 percnyi örömet mindenképpen belecsempésszenek az emberek életébe - ennyi ugyanis átlagosan egy fagyi elfogyasztásának az ideje. És hogy miért május 8-át választották? Állítólag azért, mert ez a dátum hasonlít a legjobban a fagylaltra: az V. hónap "V"-je a tölcsérre, a 8-as pedig két egymásra rakott gombócra emlékeztet. 

A Fagylalt napjának egyik célja, hogy a fagyizók egy a környezetükben található közintézményt, kórházat, csoportot is meglepjenek pár gombóc fagyival. Így a hátrányosabb helyzetű személyek is részesedjenek a fagyi örömében.

Az akcióban résztvevő fagyizók kapni fognak egy matricát, ami jól látható helyen lesz kiragasztva.

A résztvevő fagyizók folyamatosan frissülő listáját itt találhatod meg. Jó fagyizást!



Pozitív Nap

Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!

Kapcsolódó írásaink

Kapcsolódó írásaink

Ingyen szállhatunk meg olasz vendégházakban - egy feltétellel

La Settimana del Baratto. Magyarul Barter Hét. Így nevezik azt a kezdeményezést, amelynek köszönhetően több ezer olasz vendégszállóban ingyen pihenhetünk meg, ha készek vagyunk érte megdolgozni. A szó legszorosabb értelmében - írja a Condé Nast Traveler.

Ma van a fagylalt napja, amikor féláron fagyizhatsz

A magyar kézműves fagylalt napja minden évben május 8-án van. Mit jelent és miért pont ekkor tartjuk? És persze itt a résztvevő fagyizók listája is.

Ilyen tortákat ettünk a lagzikon az elmúlt 100 évben (+videó)

A nagy nap egy pár kapcsolatának egyik mérföldköve, így bizony tökéletesnek kell lennie. A virágoknak, az időjárásnak, a ruháknak és még ki tudja megannyi apró részletnek kell a helyére kerülnie, többek között a tortának is.

Adj király adományt! Megható történet egy szívmelengető kezdeményezésről

Legyen egy hely, ahol egymásra találhat az, aki segítene és az, aki segítséget keres. Az Adjkirály egy olvasztótégely, ahol a szükség és a segítőszándék találkozik.

Citrusos-olasz süti, a frissítő nyári finomság!

Az olasz konyha méltán híres nem csak ízletes tésztaételeiről, de finom desszertjeiről is. Ezt a nyári finomságot igazán megéri kipróbálni!


NAPI BOLDOGSÁG