Végre eljött a garázsvásárok ideje Magyarországon is!

Amerikában már régóta bevett szokás a garázsvásár (garage sale), ami a kezdeti tapasztalatok alapján nagyon úgy tűnik, hogy nálunk is bevált, sőt egyre növekvő népszerűségű. Bár a zimankós hideg beálltával a kertben tartott otthoni garázsvásár szezonja épp a végéhez közeleg, azért nem árt, ha terjesztjük hírét, e pozitív, közösségteremtő, környezetkímélő kezdeményezésnek.  

A garázsvásár alapelemei a következők: egy vállalkozó szellemű ember, egy garázs vagy kertudvar, és a megunt, felesleges holmik halmaza. A képlet egyszerű, a végeredmény mindenkinek kielégítő és menetközben akár egy jó hangulatú családi buliba is torkollhat a rögtönzött házi bolhapiac. Mi eddig legfeljebb amerikai filmekben láthattunk hasonló jeleneteket: a garázs elé vagy a járdára kitett ruhákért, csecsebecsékért folytatott alkudozásokat a helyiek között. Az eladó portékákhoz gyakran párosul limonádé, házi süti, esetleg utcazene, legtöbbször gyerekek kínálásával.  S a jó hangulat mellett persze nem elhanyagolható szempont, hogy némi plusz pénzre is szert lehet így tenni.

Az első hazai garázsvásár a Wekerlén. (Kép forrása: FB)
Nyáron indult el az első magyar garázsvásár csoport a Facebook-on, és az első vásárt Budapesten a Wekerle telepen szervezték meg a vállalkozó szellemű anyukák, akik vallják, hogy a vásár megvalósítja a tökéletes újrahasznosítást, azaz körforgást. Ha Garázsvásár rajongóvá válsz a Facebook-on, megtudhatod ki és hol rendez legközelebb hasonlót. Ha gyerekként imádtál a nagyszüleid padlásán kutatni, ha szeretsz különleges tárgyakat felfedezni, ha szereted a piacok nyüzsgését, ha szeretsz alkudozni és örömet okoz egy jó vétel… vagy ha már tele van a padlásod, garázsod, gardróbod sok-sok kinccsel, amiktől szívesen megválnál.. akkor a garázsvásárt Neked találták ki. Pontos cím, időpont és helyszín megadásával akár Te is jelentkezhetsz szervezőként a garazsvasarok@gmail.com- email címre.



Szerző: Szilvási-Zupkó Anett



Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!

Kapcsolódó írásaink

Kapcsolódó írásaink

Mielőtt vad karácsonyi vásárlásba kezdenél: ismerd meg cuccaid valós történetét

Olyan világban élünk, ahol naponta minimum három reklámújságot dobnak a postaládába, hogy vegyünk és vegyünk és vegyünk. De mit, ha lényegében legtöbbször egy pozitív emberi kapcsolat hiányzik...

Ilyenek lennének hétköznapjaink, ha a reklámok jelentenék a valóságot!

Képzeld el, hogy telne egy napod, ha minden úgy történne, ahogy a reklámokban láthatjuk! Vicces ugyanakkor elgondolkodtató írás...

Nem kell Bécsig szaladnunk, ha igazán szépet szeretnénk látn: A legszebb hazai adventi vásárok

Magyarországi adventi vásárok és programok egy csokorban. Ahol kellemes kikapcsolódás és meghitt hangulat várja a karácsonyra készülődőket.

Négyszázezer hektár esőerdőtvett egy svéd milliomos, csak azért, hogy ne vágják ki

Johan Eliasch cirka tizennégy millió dollárt fizetett az amazonasi esőerdő egy részéért a helyi fafeldolgozó cégnek. Egyetlen egy szándék vezérelte: hogy ne vágják ki a fákat.

Egy nagyszerű életcél: megörökíti a veszélyeztetett állatokat, mielőtt örökre eltűnnének (+videók)

Joel Sartore fotós életcélja, hogy portréfotót készítsen a Földön élő ritka, kihalásra ítélt állatokról.


NAPI BOLDOGSÁG