7000 fából ültetett gitár alakú erdőt elhunyt feleségének (képekkel)

Aki az Argentínában fekvő Laboulaye városa felett repül el és kipillant a gép ablakából, az könnyen észrevehet egy hatalmas, gitár alakú erdőt, amelyet ciprusok és eukaliptuszok ezrei alkotnak. A mű majdnem egy kilométer hosszú, és egy szerető feleségnek állít megható emléket.

A közel 7000 fa ugyanis egy gyönyörű szerelmi történetet rejt, amely tragikus véget ért. A gitárt egy farmer, a most 73 éves Pedro Martin Ureta hozta létre felesége, Graciela Yraizoz emlékére, aki 1977-ben, 25 éves korában halt meg. Az alkotás különleges formája csak a levegőből vagy az űrből látható.

 
Férj és feleség akkor találkoztak, amikor előbbi 28, utóbbi pedig mindössze 17 éves volt. Bár a helyi pap össze se akarta adni őket, a frigy mégis megköttetett, a gyümölcse pedig négy gyönyörű gyermek lett. A szerelmeseknek azonban nem hagyott túl sok időt a sors: 1977-ben az ötödik lurkóval várandós Graciela rosszul lett, és még azelőtt meghalt, hogy életet adhatott volna magzatának.

Pedro Martin Ureta


Pedro, aki addig rengeteget dolgozott, hirtelen visszavett a tempóból. Lelkiismeret-furdalása volt. Folyton arra a napra gondolt, amikor feleségével az argentin pampák felett repültek, és észrevettek egy farmot, ami a magasból egy fejéshez használt vödörre emlékeztetett. Gracielának nagyon megtetszett az egyedi "dizájn", így könyörgött a férjének, saját birtokuknak is adjanak egy sajátos formát (az asszony a gitár mellett tette le a voksát, hiszen imádta a hangszert). Pedro akkor visszautasította őt, mondván annyit dolgozik, hogy nincs ideje erre.

A szépséges Graciela

A férfi csak a tragédia után jött rá, mekkora hibát követett el, így két évvel felesége halála után elhatározta, teljesíti a kívánságát. A gitár alakú erdő, amelyet 7000 ciprus és eukaliptusz alkot, a land art egyik legszebb példája lett.

Bár ez a művészeti ág magában hordozza a szükségszerű elmúlást, hiszen a természet "kellékeivel" dolgozik, Pedro nem engedte, hogy műve az enyészeté legyen: négy gyermekével közösen mind a mai napig lelkiismeretesen gondozza az alkotást.

Egyébként a gitár nyolcas-alakú testét és a csillaghoz hasonló hanglyukat ciprusok, míg a húrokat hat sor eukaliptusz formálja meg - utóbbi utánozhatatlan lilás tónust ad a hangszernek.  

A gitár építése úgynevezett családi vállalkozás volt, hiszen nem csak az özvegy, hanem a gyerekek is segítettek benne. "Úgy éreztük, újra köztünk van az édesanyánk" - mesélt élményeiről a házaspár egyik lánya, Maria Julia. Pedro békében és szeretetben nevelte fel gyermekeit, és bár főzni nem tudott tökéletesen, mindent megpróbált megadni a családjának.


Akár hiszitek, akár nem, Pedro soha nem szemlélte meg alkotását a levegőből, mivel egy fiatalkori baleset miatt rendkívüli módon fél a repüléstől. De talán nincs is szüksége arra, hogy teljes pompájában szemlélje meg a művét: tudja, felesége boldog lenne, ha látná, mit tett érte.

Ismerd meg annak a szíverdőnek a történetét is, amit szintén egy szerető férj ültetett elhunyt feleségének!



Pozitív Nap

Forrás: online.wsj.com

Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!

Kapcsolódó írásaink

Kapcsolódó írásaink

Előre szólunk, gombóc nő az ember torkában: 2017 legszebb esküvői képei

A Fearless Awards kiválasztotta a legjobb esküvői fotókat a 2017-es évből, mi pedig ezekből szemezgettünk. Ezek a képek bizonyítják, hogy milyen csodák rejlenek egy-egy jól elkapott pillanatban.

Tíz híres férfi, aki cicababák helyett vérbeli nőket választott

Ha úgy akarnák, sorban állnának az ajtajukban a modellek, sőt talán sorban is állnak, de nekik más az igazi. Matt Damontól Jon Bon Jovin át Sebastian Vettelig színészek, zenészek és sportolók bizonyítják, hogy a sztárvilágban is az igaz szerelem a hosszú kapcsolat titka.

Ezzel a titkos fegyverrel csábítja el a nő a férfit (és ez nem a szépsége)

Minden emberben megvan az a csábító erő, tulajdonság, adottság, amivel leveszi az ellenkező nemet a lábáról. Azonban pontosan nem lehet meghatározni, hogy ki mitől válik vonzóvá.

Ez a kisfilm megmutatja, mit jelent igazán szeretni (+videó)

Mit üzen Neked ez a videó? Írd meg nekünk, kíváncsiak vagyunk rá! :)

26 év. Ennyi idő alatt újratelepítette az esőerdőt ez a házaspár

Felemelő történet a hétköznapok valós hőseiről. Egy házaspár, akik virágzó erdőt teremtett ott, ahol már szinte minden élet eltűnt...


NAPI BOLDOGSÁG