A Millenárison neked is lehet konyhakerted: parcella láz a Lecsós Kertben!


A Lecsós Kertben, a Millenárison indul el a Kortárs Építészeti Központ (KÉK) Közösségi Kertek programja, ahol bárki, aki részt vesz a kezdeményezésben pár négyzetméteres önálló parcellán termelhet zöldséget, gyümölcsöt, fűszernövényt, vagy akár kerti törpét is állíthat.


Az se baj, ha fogalmunk sincs a konyhakertészkedésről, a szervezők a föld mellé szakmai segítséget, vásárokat, inspiráló szabadidős tevékenységeket és jó társaságot is ígérnek.

A KÉK 2010 óta foglalkozik a világszerte sok évtizedes hagyományra visszatekintő community gardening, valamint az egyre népszerűbb urban gardening magyarországi meghonosításával. A városi kertészkedés különböző korú és hátterű embereket szervez közösségbe, akik a közös kertészkedés során elsajátított szemléletet az élet más területein is gyakorolják: környezettudatos, egymás munkáját megbecsülő lakói a városnak.

Forrás: kozossegikertek.hu

A kertek közösségteremtő erejük és nevelő funkciójuk mellett vegyszermentes friss zöldséggel, gyümölccsel, fűszernövénnyel látják el az őket gondozó városlakókat, emellett a környék mikroklímájának javulását idézik elő.

A központ célja, hogy mintakertek kialakításával és átfogó tudástár létrehozásával segítse a városi kertészkedés önszerveződő mozgalommá fejlődését.

A Lecsós Kert parcelláiról:


A Lecsós Kert a Millenáris Fogadó és Teátrum között helyezkedik el
95 db kerül kisorsolásra
1 parcella 5-8 m2 nagyságú
a parcellák 15-25-ös szekciókban helyezkednek el, 1-1 szekciót jelképes magasságú, de zárható
a szerződés 3 évre szól (de egy-egy terményidőszak végén felmondhatjátok)
A Millenáris Park őrzött, és zárt (Nyitva tartás: 6:00-23:00)
fenntartunk néhány parcellát oktatási, bemutató és támogatói célból


A túljelentkezés nagyon nagy, így sorsolás útján döntik el, hogy kik lesznek a parcella-tulajdonosok. A tervek szerint ezt követően, tavasszal a VII. kerületben a Kisdiófa utcában, a VIII. kerületben a Corvin Sétányon és a XI. kerületben a Fraknó utcában nyílnak kertek.

Hogyan fog ez működni?


A kiválasztott területek biztonságosak, és könnyen megközelíthetőek. Mindegyiknél lehetőség van vízhasználatra. A kerteknek lesz egy vezetője, és egy meghatározott házirendje, valamint bérleti díja. A bérleti jog három évre szól, a Lecsós kertnél a bérleti díj évente 10.000 Ft lesz. Minden új kertésznek jár egy kezdőcsomag, és 2X3000 Ft-os kertészeti utalvány is. Ezenfelül lesznek közös eszközök is. A kertekben tanrészeket és komposztálót is kialakítanak. Vegyszer és mesterséges anyagok használatát kerülik. Feltétel a lakóhelyhez való kötöttség, így csak akkor jelentkezhetsz, ha budapesti vagy. Korosztályi korlát nincs.

Bárki saját kertrészhez juthat, aki csatlakozik a programhoz és "földigényét" időben jelzi a szervezetnél a kozossegikertek@kek.org.hu e-mail címen - adta hírül közleményben a szervezet.




A sorsoláson való részvétel nem kötelező, e-mailben értesítenek minden szerencsés közösségi kertészt.
A PARCELLASORSOLÁS-ra 2012. február 21-én az ÉBRESZTŐ c. program keretében kerül sor.  
(19:00 Millenáris, Fogadó)




Szerző: Pozitív Nap

Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!

Kapcsolódó írásaink

Kapcsolódó írásaink

8 dolog, amit akkor tapasztalsz meg, ha egyre többet olvasol

"Az az ember, aki nem olvas könyvet, semmiben sem különbözik attól az embertől, aki nem tud olvasni." ~ Mark Twain ~

Világtérkép első bliccre - akár már két vonalból! (képriport)

A szubjektív térképek hőskorszakát éljük és most egy nagyon szerethető műfajra bukkantunk! :)

Art Market: félezer művész munkái a Millenárison

A nemzetközi színtér több száz alkotóját felvonultató rendezvényt november 28. és december 1. között tartják meg a budapesti Millenáris Parkban.

Az egyik legszebb természeti jelenségünk: szállnak a darvak hazánk felett! (képriport)

Jó lenne, ha minden magyar ember legalább egyszer tanúja lehetne ennek a világraszóló látványosságnak, amiért nem kell a Föld valamely távoli szegletébe utaznunk!

Íme a tó, ami minden évben eltűnik, majd újraszületik!

Festői látványt nyújt az évente eltűnő, majd felbukkanó tó Ausztriában.


NAPI BOLDOGSÁG