Gratulálunk: egyedülálló világrekordot állított fel Polgár Judit!

A magyar sakknagymester 2014. január elseje óta már 25 éve vezeti sportágában a női világranglistát. A Nemzetközi Sakkszövetség aktuális világranglistáján Polgár Judit 2693 Élő-ponttal áll az élen, míg a második helyen lévő kínai Hou Ji-Fan 2629 ponttal követi.

Polgár Judit 1988-ban, mindössze 12 évesen már több jelentős nemzetközi tornán is diadalmaskodott. Nővéreivel, Zsuzsával és Zsófival, valamint Mádl Ildikóval közös csapatban pedig ebben az évben az olimpiai bajnoki címet is megszerezte. A világranglistát azonban az akkori szisztéma szerint csak évente kétszer, január elsején és július elsején frissítették, így 1989. január 1-jén jött el a pillanat, amikor Judit hivatalosan is berobbant a top versenyzők közé a ranglistán, 2555 Élő-ponttal. Az akkori női világbajnok, a grúz Maja Csiburdanidze 2520 ponttal messze mögé szorult. 

25 éve uralkodik a nők között


Polgár Judit Élő-pontszámát az azóta eltelt negyedszázadban egyetlen női sakkozó sem tudta megközelíteni. A 25 éves világelsőség nem csupán a sakkozás törtében példa nélküli, hanem valószínűleg minden más sportágat beleértve is egyedülálló teljesítménynek számít.

Polgár Judit


„12 évesen szinte mindenfajta veszélyérzet nélkül ültem bárki ellen asztalhoz sakkozni, és talán fel sem fogtam igazán, hogy milyen gyorsasággal kerültem a világranglista élére. Bár azóta eltelt negyed évszázad, számos nagy sikert éltem meg a sportban, a magánéletben: családot alapítottam, gyermekeim születtek, de még mindig nagyon fiatalnak érzem magam, hiszen a 25 évet gyerekkoromtól számolhatjuk" - nyilatkozta. 


Polgár Judit ma már a versenyzés mellett számos más tevékenységgel, így a képességfejlesztő sakk iskolai bevezetésével is foglalkozik. "Egy ilyen hosszú sorozatnál már nem az az első számú tényező, hogy valakiben megvan-e a kellő tehetség, hogy a világ legjobbja tudjon lenni valamiben, hanem hogy a magánéletben és az egész világban bekövetkező változások, a prioritások folyamatos átértékelődése mellett is meg tudja őrizni a motivációját az évtizedek során.” – mondta Polgár Judit a rekordról.

A három zseni

Judit és két nővére, Zsuzsa és Zsófia (mind a ketten a férfi nemzetközi sakknagymesteri cím viselője) különleges képességüket édesapjuk pedagógiai kísérletének köszönhetik. Polgár László azt szerette volna bebizonyítani, hogy a gyermekek csúcsteljesítményekre képesek, ha korai életkortól (életkoruknak megfelelő módon) képzik őket egy speciális területen.

A szülők magántanulóként oktatták a lányokat, de a sakkot nem minden más kizárásával tanították a gyerekeknek. Mindegyikük több diplomával rendelkezik, és négy-nyolc idegen nyelven beszélnek. A legjobb sakkjátékosok között tarthatjuk őket számon.


Forrás: mno.hu

Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!

Kapcsolódó írásaink

Kapcsolódó írásaink

Már meg is van a legtündéribb szurkoló a vizes vb-n

Egykori olimpiai bajnokunk kisbabája elvitte a show-t hétfő este a Hajós Alfréd Uszodában.

Ilyen az igazi sportszellem - félájult testvérét cipelte a sportoló a vb-címért!

A testvérek között lévő kötelék az egyik legerősebb és legcsodálatosabb dolog a világon. Testvérünkért képesek vagyunk lemondani saját céljainkról is, akárcsak a Brownlee fivérek.

Magyar ünnep a Paralimpián: 24 óra alatt két hatalmas siker egy úszónőtől!

A magyar paralimpiai delegáció közel nyolvan elhivatott sportolóból áll, akik büszkén utaztak ki az idei riói játékokra, hogy képviseljék hazánkat.

Elkezdődött a 2016-os Paralimpia is! (+videó)

Az olimpiai játékok úgymond kistestvére a paralimpia, mely idén 15. alkalommal kerül megrendezésre és ahol a sportolók szintén hihetetlen emberi teljesítményekről tesznek tanúbizonyságot!

Egy olasz faluban elevenedik meg gyermekkorunk álma: vegyél részt a bújócska-világbajnokságon!

Ki ne bújócskázott volna rengeteget gyermekkorában? Esős napokon a lakásba, házba beszorulva, ragyogó napsütésben a kertben viháncolva játszottuk a klasszikus, örök kedvenc mókát.


NAPI BOLDOGSÁG