A BOLDOGSÁG a legelsöprőbb függőség mellékhatások nélkül: ma van a világnapja!

Az ötlet a bruttó nemzeti boldogság fogalmát bevezető kis himalájai buddhista királyságtól, Bhutántól származik.


Bhutáni farmerek hétköznapi pillanata :)

Nem csak a tavasz első napját, hanem a boldogság világnapját is ünnepeljük március huszadikán. A kezdeményezést az Egyesült Nemzetek Szervezete két éve hívta életre. "A boldogság alapvető emberi cél, és ha a politika javítja a boldogság feltételeit, az egy egész társadalmat előbbre visz" - mondta el John Ashe, az ENSZ Közgyűlésének elnöke.

A boldogság nemzetközi napjának ötlete a kis himalájai buddhista királyságtól, Bhutántól származik. Az ázsiai ország 2008-ban a világon elsőként vezette be és rögzítette alkotmányában a bruttó nemzeti boldogság fogalmát lakosai jólétének mérésére. A kilenc pontból álló index segítségével megbecsülhető, hogyan érzik magukat az emberek gazdasági, társadalmi és érzelmi szempontból.

A kilenc tényező: 

1. az ország mentálhigiéniás állapota; 

2. oktatás; 

3. időgazdálkodás; 

4. ökológiai folyamatok; 

5. kulturális folyamatok; 

6. közösségi élet; 

7. egészségügy; 

8. általános életszínvonal; 

9. kormányzat. 


A kezdeményezés alapgondolata szerint az ember koldusszegényen is élhet boldogan. Ennek megfelelően a boldogság világnapjának üzenete elsősorban az, hogy nem csak a növekedési számok és a gazdasági értékek a legfőbb mutatók, az emberek elégedettségét más feltételek is befolyásolják.

Bár sokan, sokféleképpen próbálták már meghatározni a boldogságot, annak kedvező élettani hatását dr. Petke Zsolt pszichiáter-addiktológus, az Országos Pszichiátriai és Addiktológiai Intézetet osztályvezető főorvosa is megerősíti: „A boldogságérzetért az agyban főleg a szerotonin nevű neurotranszmitter felelős. Intenzívebben jelen van, ha szeretünk, és ha szeretnek. Minden addikció közül a legelsöprőbb, legáhítottabb és ugyanakkor a legegyszerűbb.



De mi a boldogság?

Bár a boldogságot mindannyian másként határozzuk meg, mégis minden megfogalmazás egy közös alapra épül. A boldogság igazából sokkal inkább döntés vagy választás kérdése, mint adottság. 

A boldogsághoz vezető út egyik alapeleme a hétköznapi kedvesség. Számtalan kísérletben bizonyították már, hogy másokkal való rendszeres, apró kedvesség megtérül, ugyanis nem csak azt teszi vidámabbá, aki kapja, hanem azt is, aki adja.

A kedvességnek orvosilag bizonyítottan jótékony hatása van a szervezetünkre és a boldogságérzetünkre. A kedves cselekedetek ugyanis biológiai szempontból hasonlóan működnek, mint az antidepresszánsok: serkentik a szervezetben a szerotonin-termelődést. Ez a vegyület segít a sebek gyógyulásában, nyugodtabbá tesz és egyben vidámabbá is. „De az igazán meglepő az, hogy a kedvesség nem csak annál növeli meg a szerotonin szintet, aki kapja, hanem annál is, aki adja, sőt még azoknál is, akik csak látják. A szerotonin mellett több endorfin és oxytocin is termelődik, amely pozitív hatással van mind a szervezetre, mind pedig a hangulatunkra – teszi hozzá az addiktológus szakember. –  Minél kedvesebbek vagyunk a környezetünkben élőkkel, annál több „boldogsághormon” kering majd körbe-körbe a vérünkben, míg el nem szédülünk. És leülünk egy picit. Mosolyogni. Nevetni. A nevetőizmok soha nem fáradnak el, mindig készen állnak, örökké edzésben vannak. Bízhatunk bennük. Nincs káros mellékhatás.



De hogyan lehetünk kedvesebbek?

Nem kell nagy dolgokra gondolni, a boldogsághoz vezető út apró kedvességekkel van kikövezve, csak rá kell lépnünk! Már az is elég, ha csak kedvesen rámosolygunk egy szembejövő idegenre az utcán. A „haladóknak” pedig néhány tipp: 

1. A bevásárlásnál vidd vissza a gazdátlanul maradt bevásárlókocsit!

2. Egy héten keresztül minden nap dicsérj meg a családodban valakit!

3. Ha van a szomszédodban idős ember, kérdezd meg, hogy szüksége van-e valamire a boltból!

4. Keresd fel egy régi barátodat, akivel már évek óta nem beszéltél!

5. Süss a kollégáidnak egy sütit hétfőn, hogy könnyebben induljon a hét!

6. Ha valaki valami jót tett veled, köszönd meg!

7. Az edzőteremben hagyj magad után egy kedves üzenetet az öltözőszekrénybe       ragasztva!

8. Válogasd ki a rég nem használt ruháid és adományozd oda őket valakinek, aki még szívesen hordaná!

9. Add át a helyed a buszon, vagy a villamoson!

10. Ültess el egy virágot!

Ha szeretnétek sokat nevetni, nézzétek meg képriportunkat, amely telis-tele van boldog állatokkal. Garantáltan jókedvre derítenek!


Pozitív Nap

Források: MTI / well.hu

Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!

Kapcsolódó írásaink

Kapcsolódó írásaink

8 dolog, amit akkor tapasztalsz meg, ha egyre többet olvasol

"Az az ember, aki nem olvas könyvet, semmiben sem különbözik attól az embertől, aki nem tud olvasni." ~ Mark Twain ~

Világtérkép első bliccre - akár már két vonalból! (képriport)

A szubjektív térképek hőskorszakát éljük és most egy nagyon szerethető műfajra bukkantunk! :)

Az egyik legszebb természeti jelenségünk: szállnak a darvak hazánk felett! (képriport)

Jó lenne, ha minden magyar ember legalább egyszer tanúja lehetne ennek a világraszóló látványosságnak, amiért nem kell a Föld valamely távoli szegletébe utaznunk!

Íme a tó, ami minden évben eltűnik, majd újraszületik!

Festői látványt nyújt az évente eltűnő, majd felbukkanó tó Ausztriában.

Mióta nem hiszed magadról, hogy valóban szép vagy? Egy felrázó kisfilm, amit minden hölgynek látni kéne (+videó)

A nők maximum 4%-a vallja magát szépnek. Vagyis 10 nőből minimum 9 nincs tisztában azzal, milyen sugárzó valójában. Most azonban méltó helyére emeljük a valódi szépséget!


NAPI BOLDOGSÁG