Régi-új csodaszer, mely segíthet megelőzni a rákot

Persze nem minden rákbetegséget tudunk megakadályozni a rendszeres kávéfogyasztással: a coloteralis (végbél)rák kialakulásának kockázatát azonban határozottan csökkenteni lehet ezzel a szokással.



A tanulmány 5100 férfit és nőt vizsgált, akiknél az utóbbi 6 hónapban diagnosztizáltak coloteralis rákkal, valamint egy 4000 főt számláló kontrollcsoporttal dolgoztak, akiknek az előéletében nem volt jelen ez a fajtájú rák.


A vizsgálat során számba vettek mindenfajta kávét, az eszpresszótól kezdve a koffeinmentesen át a filteres kávéig, melyet az alanyok napjaik során fogyasztani szoktak. Mindemellett más olyan faktorokat is számításba vettek, amik befolyásolhatták a rák kockázatát (a betegség előfordulása a családban, étrend, dohányzás, stb.).




A kutatás végére a tudósok arra jutottak, hogy a rendszeres kávéfogyasztás összefüggésbe hozható a rák kialakulásának alacsonyabb kockázatával.
Míg napi 1-2 könnyű kávé 26%-kal, addig 2,5 adag fölött már 50% csökkent a rák kialakulásának lehetősége, s ez minden fajta kávénál így van - még a koffeinmentesnél is!

Ezek után talán mindenki szívesebben kezdi a reggelét egy jó kis feketével és napközben is nyugodtabban iktatunk be egy-két pulsz bögrével kedvenc italunkból! :)


Forrás: treehugger
Képek forrása: pinterest

Pozitív Nap - Gerecs Zsófia


Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!

Kapcsolódó írásaink

Kapcsolódó írásaink

A legjobb hazai buszmegállók, ahol jó várakozni

Várakozni senki nem szeret, mégis ilyen buszmegállókban kellemesebben telnek a percek. De most mutatunk egy rendhagyó hazai összeállítás, ahol igenis várakozni jó

6 pozitív hatás, amiért érdemes kávét innod

Évek óta megy a vita, egészséges-e a kávé, vagy sem. Az egy dolog, hogy nem mindenki szereti a kávét, de aki igen, azt folyamatosan olyan hiedelmekkel riogatják, hogy nem jó kávét fogyasztani.

A legjobb frissítő, akár már reggelire is: jegeskávék egyszerűen, házilag

Évszázadok óta a kávé az egyetlen ital, amely nem megy ki a divatból. Nem csoda, hiszen rengeteg jó tulajdonsággal bír, például: élénkít, antibakteriális, izomstimuláló és még sorolhatnám. Ellenben a kávét alapvetően forrón fogyasztjuk. Csak, hogy ebben a nyárias időben, már nem szívesen hevítjük tovább amúgy is átmelegedett testünket. Ezért itt egy pár csíny a friss jegeskávé elkészítéséhez.

Ezért bújnak egymáshoz a madarak - lélekemelő fotósorozat

Többé már nem fedi homály, hogyan tartják magukat melegen az egymáshoz bújó állatok.

3500 madáretetőt készített repülő barátaink védelméért

A madarak azon kevés állatok közé tartoznak, melyek még köztünk, a városokban élnek. Projektjét éppen azért kezdte el, hogy ez a jövőben se legyen másként.


NAPI BOLDOGSÁG