Tegyél a téli depresszió ellen!


Mindenkinek vannak nehéz időszakok az életében, van, aki könnyebben átlendül a mélypontokon, van, aki nehezebben. Pedig alapvetően döntés kérdése, hogy kezünkbe vegyük az irányítást, és tudatosan jöjjünk ki a gödörből.


Személyes írás következik Olvasónktól, Zsülitől!

Amikor az ember lelkileg olyan mélységeket él meg, heteken, hónapokon, éveken keresztül, hogy tudja, ez nem egy egyszerű rosszkedv, amit kialszik másnapra. Amikor egyszerűen nem tud felülemelkedni a szomorúságán, a reményvesztettségén, az érdektelenségén. Magánéleti válság, folyamatos negatív hullámok, munkahelyi, családi dolgok, szerelmek.
Mindenki máshogyan dolgozza fel a negatív eseményeket.


Egy nagyon mély időszakomban döntöttem úgy, hogy most nem hagyom, hogy ennél is rosszabb legyen, és igenis, kezembe veszem az irányítást és tudatosan ki fogok jönni a hosszan tartó mélyrepülésből, hiszen sok más fontosabb dolog is van az életben.

Elkezdtem olyan emberek társaságát keresni, akik pozitívan gondolkodnak, akikből erőt meríthetek, ellátnak tanácsokkal. Elkezdtem csak és kizárólag vidámabb, ütemesebb zenét hallgatni, nem pedig szomorú zenéket, amelyeket jó néha hallgatni, de ha depressziósan hallgatod, még mélyebbre visznek. A zene pedig gyógyító hatással bír! De rossz kedvvel csakis vidám dalokat szabad hallgatni, vagy dinamikusabb dallamokat.

Egyik kedves fiú ismerősömtől, aki sikeres, pozitív és mindig mosolyog, kölcsön kaptam egy könyvet, a címe A 4 órás munkahét, Tim Ferristől. Ez egy üzleti könyv, de elolvastam és valami megnyílt bennem. Azt éreztem, hogy ez fantasztikus, hogy az olvasás is mennyire hatással van az ember lelkére. Olyan dolgokat olvastam ebben a könyvben, amelyektől rájöttem, hogy igenis, bármi lehetséges. Sok hasznos dolog van bennük, amik pozitívabbá teszik az életszemléletedet.

Hogy más témát is említsek, Müller Pétert is olvastam, aki nagyon jó dolgokat mond arról, hogyan szemléljük a világot, másokat, magunkat..sokszor segítettek a sorai.

Motivációs idézeteket kerestem, olvasgattam, utánanéztem a feng shui-nak, hogy hogyan rendezzem be a szobámat, hogy bevonzzam a jó dolgokat, például a szerelmet, a jó eseményeket, a rózsaszín, a piros és a narancs szín pedig segíthetik ezt a folyamatot.

Vettem három kis papírt. És ráírtam azokat a dolgokat, amelyeket akartam, hogy jelen legyenek az életemben.

Persze nem lehet csak a papírokra támaszkodni, hinni is kell benne és erősen koncentrálni, különben nem ér semmit.


Szóval fogtam a három papírt és felírtam rá:

        POZITÍVAN KELL GONDOLKODNOM!

        - jó dolgok történnek
        - szépnek látni sok mindent
        - könnyen venni az akadályokat
        - sikeresnek lenni
        - bevonzani a szerelmet
        - sokat mosolyogni
        - célokat keresni

Ezeket a papírokat naponta átolvastam, erősen koncentrálva elmondtam magamban többször. Azóta a pénztárcámban lapul. Tudatosan igenis jól akartam érezni magamat.
Sikerült.

Munkahelyváltás, társ, kisebb célok
. De azóta más ember vagyok. Tudom, hogy még ha mégis belekerülök egy negatívabb hullámba, akkor ez csak átmeneti, és tudom, hogy csakis a saját fejemben oldhatom  meg a saját problémáimat!

"Ha jól akarsz élni, szépen és értelmesen, egyetlen gondolatot törölj ki az agyadból: mindennek mások az okai! Amíg azt hiszed, hogy a sorsodnak áldozata és nem tettese vagy: menthetetlen vagy."
/ Müller Péter

A jobb kedvre, életre, életminőségre való törekvés egy folyamat. Tudni kell, mi az, ami előre vihet, mi az, amitől jobb lesz. Nem szabad kifogásokat keresni. Azokat könnyen talál az ember! Néha eszembe jut az az ember, aki régen voltam. Utólag visszatekintve nem csodálom, hogy nem működött semmi. Igenis akarni kell. Tenni érte.

Persze, néha elengedi magát az ember, de tudatosan azon kell lenni, hogy elmúljon. Nem engedheti meg az ember magának, hogy az önsajnálat pajzsa mögé bújjon és belesüppedjen a fájdalomba. Tartozol magadnak annyival, hogy jól érzed magad.


"Te döntesz! Kevés dolgot tudok pillanatok alatt megváltoztatni, de egyet bármikor, a hozzáállásomat." / Hozleitner Fanny (Mosolyka)

Összefoglalva pár tanács, hogy túllendülj a mélyponton:


    -    keresd a pozitív életszemléletű, sikeres, boldog emberek társaságát, kérj tőlük tanácsot, kérdezd meg, volt-e az ő életükben rossz időszak és ők hogyan jutottak túl rajta

    -   mindig arra koncentrálj, amid VAN, ne arra, amid nincsen. Minél jobban belemerülsz a hiányzó dolgokra való koncentrálásba, megmérgezi a lelked és azokat is fogod bevonzani. Mindennek keresd a jó oldalát, mindenben keresd a jót!

    -   írd össze egy papírra miket szeretnél elérni, akár rövidebb, akár hosszabb távon, gondold át, ehhez mit kell tegyél, és ne kifogást keress, hanem mindig a megoldást kutasd, mert előbb utóbb rálelsz, a karma működik, meg fogod találni a helyes utat!

    -   olvass könyveket a pozitív gondolkodásról, a szeretetről, a sikerről, motivációról, hidd el, meg fog változni a gondolkodásod.

    -   amíg helyre nem jössz, csakis kizárólag vidám zenéket hallgass, dinamikusabb ütemmel, ne olyat, ami az elmúlással kapcsolatos, vagy a szomorúságról. Hallgass a könnyedebb műfajokból számokat, pl. olyat, amelyet nem hallgattál eddig, és nincsen különösebb mondanivalója, ezek kikapcsolják az agyadat.


    -   keresd a színeket mindenben. Gyógyítanak. Színesebb ruhák, vagy pont eltérő színek.

    -   ne akarj görcsösen boldog lenni, vagy ne attól remélj boldogságot, hogy a társad szeressen. Sose egy másik embertől reméld a boldogságot, azt csakis saját magadban találod meg. És ha látszik a harmónia rajtad, be fogod azt is vonzani, aki szeretni fog.

    -    mindig legyél hálás azért, amid van. Ami adatik, köszönd meg. Értékeld, amid van. Ha nem értékeled, csak azt mondogatod, kevés, ami van, a sors meg fogja mutatni, hogy lehet bizony ennél sokkal kevesebb is.

    -   tudatosan fejezd be a panaszkodást. A depressziós ember panaszkodik, mert nem látja azt, hogy a rossz dolgokra koncentrál. Minél többet panaszkodsz, annál rosszabb lesz a helyzeted, mert ha arra koncentrálsz, ami nem jó, folyamatosan a hasonló dolgok fognak megtalálni. A panaszkodással energiát veszítesz.

    -   nézegess fotókat, képeket. Színeseket, olyanokat, amelyek inspirálnak, amelyeknek a nézése örömet okoz, amelyekben a szépséget látod. Előre visz, mert érzéseket közvetít, s az érzések tudat alatt megmaradnak.

    -   foglalkozz egy kisállattal. Az állatokban megvan a képesség az őszinte és tiszta szeretetre és a közelségük gyógyerővel bír. A legtisztább lények a Földön. A róluk való gondoskodás kialakít egy kapcsolatot, amely megmutatja, hogy a szeretetnek mekkora ereje van. Ha megteheted fogadj örökbe egy kiskutyát, macskát, hörcsögöt, vagy bármilyen állatot, de ha nem teheted meg, a barátaidhoz járj állatot símogatni. Bizonyított tény, hogy az állatok jelenléte segít a betegségek legyőzésében, sok helyen alkalmaznak állatterápiát, pl. beteg gyerekeknél is.

    -   keresd meg, melyek azok a dolgok, amelyek örömet okoznak, hobbi, tevékenység és foglalkozz azokkal, a szó, hogy kellemes időtöltés, nyerjen értelmet, töltsd el ebben az életben kellemesen az életedet, tartalmasan.

    -   sose akarj semmit görcsösen, mert az érzés leláncol, és visszafog abban, hogy meg is történjen az, amire vágysz. Viszont ha minden ellenére nem következik be amit szeretnél, valószínűleg az életutadban nem ez kellett éppen történjen veled. De ha minden görcsösséget elengedsz, és engeded, hogy befelé áramoljon a jó -ami csak úgy lehetséges, ha nem erőlködsz ezen- akkor az ég küldeni fogja az álmaid megvalósításához szükséges lehetőségeket.

És az egyik legfontosabb, hogy mindent próbálj a szeretet oldaláról megközelíteni. Igaz, nem mindig sikerül. De tudni kell megismerni a dolgok rejtett oldalát. Először járd körül, keresd benne a jót, a szépet. Az emberekben, az eseményekben. Nem kell mindenkit szeretned, hiszen téged sem szerethet mindenki. Ne gyűlölj. Az felemészt. Ez is folyamatos, nehéz munka, de ha megszűnik benned a gyűlölet valaki, vagy valami iránt, több jó impulzus foglal helyet a lelkedben. Amíg nincsen nyugalom a szívedben, addig a világ is zűrzavaros marad.
Csak azokra az emberekre koncentrálj, akik Téged szeretnek, mert az ő szeretet-energiájukból te is táplálkozni tudsz. Valamint foglalkozz másokkal. Mit kifelé sugárzol, az jön visszafelé. Ha törődsz másokkal, magad is törődésre lelsz. Ha elűzöd a másik magányát, a tied is el fog tűnni.

És legyél tényleg mindenért hálás az életben. Az élet folyamatos tanulás, értékelés, önmagunk megtalálása. Dolgozz ezen. Megtérül.

Szeretettel:

Zsüli

Forrás: Ye-smile-love.blog.hu

Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!

Kapcsolódó írásaink

Kapcsolódó írásaink

A legjobb frissítő, akár már reggelire is: jegeskávék egyszerűen, házilag

Évszázadok óta a kávé az egyetlen ital, amely nem megy ki a divatból. Nem csoda, hiszen rengeteg jó tulajdonsággal bír, például: élénkít, antibakteriális, izomstimuláló és még sorolhatnám. Ellenben a kávét alapvetően forrón fogyasztjuk. Csak, hogy ebben a nyárias időben, már nem szívesen hevítjük tovább amúgy is átmelegedett testünket. Ezért itt egy pár csíny a friss jegeskávé elkészítéséhez.

A valódi optimizmus margójára: az üres pohár legalább tiszta

Azt mondják optimista az, aki szerint a pohár félig tele van, pesszimista az, aki szerint félig üres. Azt is mondják, hogy optimista az, aki szerint az üres pohárban az a jó, hogy legalább tiszta. Az valódi optimizmus viszont az, hogy a pohár gyakorlatilag mindig tele van, ha mással nem, hát levegővel.

12 tuti tipp: így dobd fel a natúr joghurtod egyetlen hozzávalóval

A görög joghurt az egyik legjobb reggeli- vagy nasiopció. Hogy ne váljon unalmassá, segítünk, hogyan dobhatod fel, mindössze egy-egy hozzávaló segítségével.

A legfontosabb tennivalóid a kertben és a balkonodon március második felére!

Hosszú és nagyon hideg volt a tél, így a természet is picit lassabban ébred a szokásosnál. Azonban már végre beköszöntött a tavasz, és a kertes gazdák azt sem tudják, mit fogjanak először kezükbe, annyi a teendő. Cikkünk első része most nekik szól! Akinek azonban nincs kertje, picit könnyebb dolga van. Legjobb esetben egy terasz vagy balkon csinosításával, azaz a virágok kiültetésével kell törődni.

Ilyen öregkort kíván mindenki: A francia Jeanne Louis Calment 15 életleckéje!

Jeanne Louis Calment az a francia nő, aki a történelem folyamán, bizonyítottan a legtöbb évet élte a Földön, pontosabban 122 esztendőt és 164 napot. Ez összesen 44 724 nap. Elképesztő "teljesítmény", nem igaz?


NAPI BOLDOGSÁG