A leggazdagabbak megmenthetnék a legszegényebbeket


Az a 240 milliárd dollár, amellyel a világ száz leggazdagabb emberének vagyona a tavalyi évben gyarapodott, négyszer is elég lenne a mélyszegénység felszámolására a világon - közölte számítását az Oxfam a közelgő davosi világgazdasági fórumhoz időzítve.


A The Cost Of Inequality: How Wealth And Income Extremes Hurt Us All című jelentésében a nem kormányzati szervezet azt írta: a bolygó lakosságának leggazdagabb egy százaléka az utóbbi két évtizedben 60 százalékkal növelte vagyonát - dacára a gazdasági válságnak, amely "nem tett mást, csak felgyorsította ezt a tendenciát".

Ezzel szemben a világ legszegényebb emberei napi 1,25 dollárból kell, hogy megéljenek - mutatott rá a szervezet, amely felszólította a világ vezetőit, tegyenek azért, hogy a társadalmi egyenlőtlenség csökkenjen, "legalább az 1990-es szintig". A szervezet szerint az extrém magas bevételek nem etikusak, gazdaságilag nem vezetnek eredményre és politikailag is ártalmasak, valamint megosztják a társadalmat.

Január 23. és 27. között rendezi meg tanácskozását a Világgazdasági Fórum.

Jelentésében a szervezet pozitív példákkal is szolgált, kitért Brazíliára, amely úgy tudott gazdasági növekedést elérni, hogy közben sokat tett a társadalmi egyenlőtlenség csökkentésére, illetve történelmi sikerként említette F.D. Roosevelt elnök New Dealjét. Ezzel kapcsolatban az Oxfam egy új, globális New Deal megvalósítását sürgette, egy olyan programét, amely "az egész emberiség, és nem egy globális elit" érdekein alapul.

A szervezet szerint az adóparadicsomok ellenőrzésével kellene kezdeni, ezekben ugyanis 32 ezer milliárd dollár van elhelyezve, ami a világ összvagyonának harmada. Az intézkedés révén 189 milliárd dollárnyi adót lehetne beszedni - mutatott rá az Oxfam a davosi csúcs közeledtével.

A Világgazdasági Fórum január 23. és 27. között rendezi meg hagyományos nemzetközi tanácskozását a svájci Davosban.  

Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!

Kapcsolódó írásaink

Kapcsolódó írásaink

2017 legjobb magyar kisfilmje (szerintünk), aminek minden másodpercét átérzed

Ismét egy megható magyar rövidfilm, ami meghódíthatja a szíveket! Ráadásul Mucsi Zoltánnal, aki ezúttal nem káromkodik. A DeadLens Pictures előszeretettel feszeget társadalmi kérdéseket, a Hope című rövidfilmmel ismét ezt teszik. Szereplőnek az egyik legjobb magyar színészt, Mucsi Zoltánt, narrációnak pedig az egyik legjobb magyar költő, Ady Endre Szeretném, ha szeretnének című versét választották.

A boldogtalanság egyik kulcsa a tucatnyi elvárás, az állandó megfelelés pedig csapda! - egy nagyszerű kisfilm, ami figyelmeztet: önmagadnak próbálj megfelelni

Az állandó elvárások megfosztanak az élettől! Íme egy figyelemkeltő videó megszürkült mindennapjainkról, ami azt üzeni neked, hogy önmagadnak és ne a társadalmi elvárásoknak próbálj megfelelni.

Rajzok, amik pontosan megmutatják, miben más a keleti és a nyugati ember

Ha kisüt a Nap, a nyugati ember veszi a plédet és kifekszik sütkérezni, a keleti pedig a napernyőjéért nyúl. Rajzok, melyek megmutatják, hogy a nyugati ember énközpontúbb, célirányosabb, környezettudatosabb, és csendesebb az étteremben, mint a keleti.

Ilyen az igazi gazdagság egy gyermek szemével

Egyszer egy jól kereső apa úgy döntött, hogy elviszi vidékre 7 éves kisfiát...

Ilyenek voltunk akkor és ilyenek vagyunk most - Egészséges iróniával fűszerezett képsorozat

Ostobaság azt mondani, hogy régen minden jobb volt, de azért van néhány dolog, ami tényleg jobb volt.


NAPI BOLDOGSÁG