Aki gyakorlatban csinálja, azt állítja, hogy az egyszerű élet boldoggá tesz, ráadásul heti egy nap munka elég hozzá. Követői egyszerű képtelenségnek tartják a fenntartható fejlődést, bár nem könnyű a recesszió kellős közepén elmagyarázni az embereknek, hogy tulajdonképpen jó dolog, ha nem növekszik a gazdaság.
Korunk paradoxona: a véges világ végtelen növekedése
Serge Latouche párizsi közgazdászprofesszor, a nemnövekedés elvének egyik megalkotója. A "nemnövekedés" azóta egyfajta mozgalomként terjedt el Franciaországban a harmadik évezred elejétől, követői radikális és kritikus szemlélettel viszonyulnak a Föld erőforrásainak véges voltát figyelmen kívül hagyó, korlátlan növekedésen alapuló, termelésközpontú, elidegenedett fogyasztói társadalmunkhoz. Szerintük a fenntartható fejlődés is egy képtelen kifejezés, a végtelenségig nem tud bővülni a gazdaság, pláne nem fenntartható módon.
Kínai farmer a kertjén dolgozik.A 2008-ban kirobbant válság a növekedés határait mutatta meg. Azóta körülbelül háromhavonta tartanak egy nagyszabású EU-s csúcstalálkozót, amelyen meg akarják oldani a nem javuló krízishelyzetet, de közben senki sem teszi fel a megfelelő kérdéseket. Igazából úgy hangzik mindez, mint egy kabaré, pedig nagyon is valóság.
Noha néhány neves közgazdász azóta hangot adott a piac korlátlan szabadságával és növekedéssel kapcsolatos kételyeinek, a gazdasági rendszer mégsem változott: úgy tűnik, hogy a világ vezetői - nem véve tudomást az egyre nyilvánvalóbb gazdasági, környezeti, politikai és kulturális krízisről -, továbbra is csupán a GDP növelését tudják elképzelni a nyomasztó problémák egyetlen lehetséges gyógyírjaként.
Ez már történelem: rövid lecke az áruvá tett boldogságról
A II. világháború utáni USA-ban találták ki a mai fogyasztói világot, ez nem csak úgy „szervesen” létrejött. A háború utáni gazdaságpolitikai teoretikus, Viktor Lebow ezt így fogalmazta meg: „A gazdasági produktivitás azt igényli, hogy életstílussá váljon a vásárlás. A vásárlást és a javak használatát szertartássá tegyük, hogy mindez lelki kielégüléshez, önbecsülésünk növekedéséhez vezessen, hogy vásároljanak és a régit dobják ki, örökké gyorsuló tempóban…”
Manipulálva érezzük magunkat Lebow szavai nyomán? Erőteljesen. Szertartás, lelki kielégülés, önbecsülés - szavak amelyekről dédszüleinknek még eszébe nem jutott volna a vásárlás. Mindez mégis megtörtént, de kijelenthetjük - még ha szájbarágásnak is minősül manapság - , hogy a rendszer nem fenntartható többé. Több a holmink, de kevesebb időnk jut mindarra, ami igazán boldoggá tesz… Keményebben dolgozunk, mint valaha, sőt mára már azt is bebizonyították társadalomkutatók, hogy kevesebb szabadidőnk van, mint a feudális társadalmakban volt. Tudod, mi az a két elfoglaltság, amit a legtöbb ember szabadidejében űz? Néz és nézelődik, vagyis tévézik és vásárol.
A kapitalizmus égisze alatt a mértéktelen fogyasztásra ösztönöznek, a boldogságot ígérve. Ha pusztán a számokat vesszük, a fejlett országoknak nevezett közösségek a történelem során soha nem voltak ilyen gazdagak, mint manapság. Az emberek mégis tömik magukba az antidepresszánsokat, az öngyilkossági ráta sem változott és nagyon sok a magányos ember.
Készüljünk a visszafejlődésre!
A nemnövekedés-pártiak szerint a problémák megoldásának egyik kulcsa a boldogság. Szerintük, ha a jövőben a jólétet nem nagyképernyős tévében, drága autóban és tengerparti nyaralásban mérnék az emberek, akkor is boldogok lehetnének, mert az valójában a családból, barátságból, a közösségi életből ered. Az önkéntes egyszerűség jelszava és az ökológiai lábnyomának minél kisebbre zsugorítása alapján éli az életét például Mark Boyle, Raphael Fellmer, vagy Daniel Suelo - pénzmentes történeteink főszereplői. Ők mind azt állítják, hogy lehet pénz nélkül, mértéktelen fogyasztás nélkül, önfenntartóan és egyszerűen élni. Permakultúrás gazdálkodást folytatnak, vagy éppen a szemétben talált és átalakított tárgyakból építgetik otthonukat.
Fiatal fiú a feje fölé tart egy képernyőt, sűrű füstben egy szeméttelepen, Ghánában. Kép: Kai Löffelbein, a kép az UNICEF nemzetközi Év Fotója díj nyertese 2011-ben.Egy generációnak egy mosógép
De nemcsak a fogyasztást, hanem a termelést is vissza kell fogni, ezzel csökkentve az energiaigényt, ami jelenleg újabb és újabb természeti erőforrások kimerítésére ösztönzi az emberiséget. Egyes számítások szerint ahhoz, hogy ne következzen be klímakatasztrófa, 2050-ig a felére kellene visszafogni a világ üvegházgáz-kibocsátását, ami jelenleg növekszik.
Más jelentések szerint, mint a Római Klub harmadik jelentése, a Pentagon jelentései vagy a Bilderberg-csoport a globális problémák kumulálódásának lehetséges időpontját nagyjából 2030 és 2070 közé teszik. A biológiai sokszínűség csökkenése, a klímaváltozás és ennek következményei, mint például az éhezés, vagy a környezeti katasztrófák fokozatosan rágják szét a rendszert. Tehát mindenképpen eljutunk valamiféle nemnövekedéshez - állítja Serge Latouche, aki szerint a kérdés az, hogy tudatosan és békés úton felkészülünk-e erre, vagy kaotikusan, beláthatatlan következményekkel érünk el odáig.
Az ellen a hiedelem ellen küzdenek a nemnövekedés hívei, hogy szükség van állandó növekedésre ahhoz, hogy a gazdaság ne omoljon össze. Ma ezt tanítják vállalatok, egyének, nemzetgazdaságok szintjén: ahhoz, hogy növekedhess, adósságba vered magad, hogy azt visszafizethesd, a kapott pénzt tovább kell gyarapítani, ha ez nem megy, összeomlik az egész.
Pedig, megszabadulva a "gazdaság vallásától", meg kellene érteni, hogy "az adósságaink, a gazdasági rendszerünk, a bankrendszerünk, a pénzrendszerünk csupa olyasmi, amit az ember talált fel. Kifogyó természeti erőforrásokat sosem teremthetünk újjá, de ha kifutunk a pénzből, meg lehet változtatni a gazdasági rendszert, mindez alapvetően politikai szándék kérdése. A lényeg, hogy az új rendszer a helyi kultúrához, környezethez, a helyi adottságokhoz igazodjon.
Rendhagyó "hepiend"
Hol van az ember a jelenlegi rendszerben, legyen az USA, EU, Magyarország, vagy a harmadik világ? Hol van az egyén megbecsülése? Sehol. Rá kell jönnünk: azért hogy ne használjanak ki senkit - legalább mi saját magunkat ne - valamilyen formában szembe kell fordulni a jelenleg (már legalább 60 éve) tartó folyamatokkal. Persze a kifelé vezető út nem felkeléssel, hisztériával, vagy ideológiákkal van kikövezve, hanem úgy, hogy "kicsi" emberként meghozzuk a döntést: nem veszek! Ebben csak az a hátulütő, hogy itt a fogyasztói társadalomban, mivel nem szándékozunk hirtelen "teljes értékű" fogyasztók lenni, nem leszünk megbecsülve... Vagy mégis?
Boldogság: nem lehet árucikkben mérni. Olyan világban élünk, ahol naponta minimum három reklámújságot dobnak a postaládába, hogy vegyünk és vegyünk és vegyünk. De mit, ha lényegében legtöbbször egy pozitív emberi kapcsolat hiányzik... A jó hír, hogy a fogyasztás kényszerének van "hepiendje": ha nem vásárolsz meg amit csak "megérdemelsz", nem vagy a rendszer mérgezettje, és nagyfokú szabadságra tehetsz szert! Emberek legyünk, nem pedig fogyasztási cikkeket felhalmozó és kidobó grafikonbábuk vagy éhbérért dolgozó munkaerőpiaci tucattermékek. Identitásunk is alapvetően valamivé kell, hogy tegyen minket, és ezt nem az árucikkek piacának kell meghatároznia...
Hangozzon unalmas, antikapitalista, fenntarthatósági szájbarágásnak, de ki ne szeretne egy olyan világban élni, ahol önbecsülésünk, énképünk javítója nem egy HD-tv és egy új telefon lesz, hanem emberi kapcsolataink minősége.
Íme néhány hazai, pozitív példa:
Másként, mint mások: közösségi vásárlás itthon
Piacozz a termelőkkel Budapesten
Agrárforradalom háztetőn és hátsókertben
Lecsóskert projektek
Szerző: Pozitív Nap
Felhasznált irodalom: Serge Latouche: A nemnövekedés diszkrét bája, Savaria University Press, 2011.
