Az ötlet Amerikából indult, majd Európán belül Berlinben
tavaly nyílt ez első csomagolásmentes üzlet, ami elképesztően jól néz ki.
Hatalmas választékot lefedve lehet szinte mindent megvenni úgy, hogy semmilyen
hulladékot nem termelünk. Egyébként állandóan mindent ki kell dobni, hatalmas
dobozokba csomagolnak olyan dolgokat, amik egy kis papírzacskóban is
elférnének, és hogy a szelektív hulladékgyűjtés sulykolásával mindenkivel
elhitetik, hogy a hulladékkal semmi baj, hiszen újrahasznosítjuk, aztán kész.
Holott az újrahasznosítás egy újabb gyártási folyamat.
Itthon egyelőre csak Budaörsön van ilyen üzlet, de állítólag
máris sokan másolnák a példát. Tény hogy egy ilyen vásárlásra tudatosan kell
indulni, és ha az ember egy sima boltba megy, hajlamos erről elfeledkezni. Ha
viszont olyan boltba megyünk, ahol tutira nincs semmi csomagolva, akkor jobban
felkészülünk rá. Én vittem üvegeket, zacskókat és dobozokat is, és meg is
töltöttem őket. A vásárlás úgy zajlik, hogy az ember szépen leméreti a
dobozokat meg az üvegeket, kap rá egy kis matricát a csomag súlyával, aztán
elkezdi telepakolni.
Ami jelenleg kapható a NoPackban: pékáru, őstermelőktől
érkező zöldségek, tészták, lisztek, szárított gyümölcsök és zöldségek, borsó,
sárgaborsó, lencse, mák, magvak, fűszerek, gyümölcslé, kimért csokoládé, keksz,
nápolyi, tea, méz és illatszerek.
A befőttesüvegbe kerülhet liszt, kuszkusz, vagy akár
akácméze, amit egy nagy tartályból csorgatnak az üvegbe. A dobozokba kerülhet
pékáru, rizs, mazsola, aszalt szilva és csoki. Így végül is tényleg úgy
vásárolhatunk, hogy nem keletkezett közben hulladék. Egyetlen vásárlással megspórolhatunk legalább
egy kilónyi szemetet, szuper!
Hiányoznak azonban a tejtermékek (hiszen egy lisztes zacskó sokkal kisebb hulladékot képez, mint a nagy tejes dobozok, nem beszélve az ivójoghurtról, amit kizárólag műanyag palackban árulnak). A tulajdonos, Monostori-Kalovits Márk azt mondta, valószínűleg kecsketej lesz majd pár hét múlva, illetve a tervek szerint kukoricacsíra és olívaolajat is lehet majd kapni kimérve, ami szintén jó hír, hiszen az olajosüvegeket még csak újrahasznosítani sem lehet.
A cél nemes, és valahol ugye el kell kezdeni. Nekem az volt
a fejemben, hogy mindent megkapunk majd, amire szükség lesz.
Egy fecske nyilván nem csinál nyarat, de arra nagyon jó ez az üzlet, hogy legalább felhívja arra a figyelmet, hogy úgyis lehet vásárolni, ha nem gyömöszölünk mindent külön zacskóba. Biztosan nagyon sok embernek új ez az élmény, a tulajdonosok szerint sokan csak toporognak, amikor el kéne tenni valamibe a kenyeret meg a kiflit. Egyrészt sok ilyen bolt kéne még, másrészt viszont jó lenne, ha ez lenne az alap. Csak Magyarországon naponta másfél millió nejlonzacskó kerül forgalomba, és évente másfél milliárd műanyag palack. Ha csak annyira sikerülne rászoktatni az embereket, hogy hordjanak maguknál zacskót, máris sokkal előrébb tartanánk.
NoPack Budaörs, Szabadság út 88.
Pozitív Nap - Vermes Nikolett
Forrás: Index