Él egy különleges indián törzs Mexikó észak-nyugati részén, a tarahumarák vagy, ahogy ők nevezik magukat, rarámurik, ami azt jelenti futó emberek. Ők a világ legjobb futói… ha szükséges akár két napot is futnak egyhuzamban a saját maguk készítette lábbeliben, frissítő állomások és energiaszeletek nélkül.

Burkolt aszfaltot nem találunk arrafelé. Barrancas meredek csapásain leginkább a saját maguk által kitaposott ösvények vezetnek hegyen-völgyön át. Titokzatos kanyonrejtekében ez a kis törzs, csaknem minden emberi nehézséggel megküzdött már. A tarahumarák földjén nincs bűnözés, háború vagy lopás. Nincs korrupció, elhízás, drogfüggőség, kapzsiság, feleségverés, gyermekbántalmazás, szívbetegség, magas vérnyomás és környezetszennyezés sem.

Egy tarahumara soha nem lesz cukorbeteg vagy depressziós, még öregedni sem tudnak igazán: az ötvenéves tarahumarák gyorsabban futnak, mint a tizenévesek, és nyolcvanéves dédapák képesek hegymenetben maratoni távokat megtenni.


1971-ben egy amerikai pszichológus bemerészkedett a Réz-kanyonba a tarahumarák közé, és atletikus képességeiken elámulva huszonnyolc évszázad távlatában találta meg az összehasonlításra méltó példát: „Egyedül az ókori spártaiakról feltételezhető, hogy ilyen magas fokú edzettséget értek el”, vélte dr. Dale Groom a kutatásait megjelentető American Heart Journal lapjain. Ám a spártaiakkal ellentétben a tarahumarák szelídek, jóindulatúak, akár a bodhiszattvák: rendkívüli testi erejüket sosem használják ártó szándékkal, békében élnek. „Kulturális értelemben véve megfejthetetlenek”, mondja dr. Daniel Noveck antropológus…”


Ebben az indiántörzsben a futás komoly tradíció: ünnepek, versenyek és rituálék épülnek köré. A törzs tagjai nem ritkán képesek akár 200 mérföldet, azaz 320 kilométert is lefutni egyhuzamban. Ezzel méltán nevezhetők ők a világ legjobb ultrafutóinak. Scott Jurek jelenleg a világ egyik legjobb jegyzett ultramaratonistája, aki szeretett volna meggyőződni személyesen is erről. Meglátogatta a törzset, tanulmányozta futó technikájukat és együtt is futott velük. Sőt még egy versenyt is rendeztek, amin ugyan második lett a törzs egyik tagja, Arnulfo Quimare után, de Scott komoly megbecsülést vívott ki az indiánok szemében. Az alábbi angol nyelvű videó erről is tanúskodik.


Christopher McDougall: Futni születtünk c. könyvében például bemutatja a tudomány jelen állásfoglalását fiziológiáról, táplálkozásról, evolúcióról, ahogy megosztja velünk saját személyes élményeit, melyek egy high-tech laboratóriumból a tarahumarák földjére vezették. Megismerve a világ legjobb ultrafutóit – a tarahumarákat – rádöbbent, hogy amit a nyugati világ tud a futásról, az téveszméken nyugszik.

Chris McDougall utazása egyetlen kérdéssel kezdődött: „Miért fáj a lábam?” 


Szerző: Pozitív Nap
Felhasznált forrás: Paramoral.eu/news