7 ok az új magyar sörmúzeum meglátogatására

Vannak, akik miután túljutottak a kötelező iskolai múzeumlátogatásokon, messziről elkerülik ezeket a jeles műintézményeket. Mások csak akkor keresnek fel egy kiállítást, ha az kifejezetten az érdeklődési körükbe vág: ha közlekedési, hadtörténeti, technológiai, esetleg egy kedvenc festőt bemutató tárlatról van szó. A múzeumokban való bóklászást kevesen sorolják az izgalmas programlehetőségek közé. Hogy ez miért is alakulhatott így, vajon a nevezett intézményeknél keresendő az ok, vagy éppen az emberek portáján lenne érdemes kutakodni, abba most inkább nem merülnénk bele.

A lényeg az, hogy a júliusban megnyitott Sörárium azoknak is kellemes kikapcsolódást nyújt, akik egyébként nem múzeumba szoktak hétvégi programot szervezni maguknak.

Erre 7 jó ok is van:

1. Maga a sör!

A folyékony kenyér Magyarország legnagyobb mennyiségben fogyasztott alkoholos itala, a sörkultúránk mégis gyerekcipőben jár a boréhoz képest. Az utóbbi években azonban a kézműves sörök forradalma végre elindította a pozitív változást. Itt volt az ideje, hogy a sör története is méltó szentélyt kapjon.

Érdemes megismerni, mennyi fontos tudományos áttörést köszönhetünk a sörfőzésnek, és hogy milyen szabályok, rítusok és mítoszok kapcsolódtak a folyékony kenyérhez az elmúlt hatezer évben.

2. Interaktív, 21. századi kiállítás

A Söráriumban nem csak illedelmesen bandukolhatunk a kiállított gépezetek és a vitrinek között, mint egy hagyományos múzeumban, hanem nagyméretű, érintőképernyős asztalok és egyedi fejlesztésű táblagép alkalmazások segítségével merülhetünk el a sör történetében, vagy éppen kinect navigációt használó világtérképen nézhetünk körbe a világ fontos sörmárkái között. Egyszóval a Sörárium éppen olyan, amilyennek a digitális korban egy kiállításnak lennie kell.


3. A látványfőzde és a kézműves sörözője

Meglehetősen kegyetlen hely lenne egy olyan sörmúzeum, amely szomjasan bocsájtja el látogatóit. De a Sörárium nem hagy cserben senkit, éttermében kézműves sörök és gasztronómiai különlegességek segítségével pihenhetjük ki a kultúrtörténeti kalandozást. A látványfőzdében pedig élőben is megtekinthetjük a folyékony kenyér előállításának folyamatát.

4. Egyedi, steampunk atmoszféra

Vannak, akik szerint a hagyományos múzeumokban nem is magától a tárlattól fárad el az ember, hanem azoktól a steril, lélektelen termektől, amelyekben el vannak szórva a kiállított tárgyak. A Söráriumnak ezzel szemben markáns hangulata van, a szolnoki Városháza pinceszintjén steampunk jellegű stílusban alakították ki, amely tökéletesen illeszkedik a sörfőzés atmoszférájához.


5. Gyerekkel is lehet jönni

A hazánkban megivott sör jelentős részét családos emberek fogyasztják el. A Sörárium természetesen rájuk is gondolt: külön gyermekfoglalkoztatót várja a kicsiket, míg a család idősebb tagjai bejárják a kiállítást.

6. Ezt nem a sörmultik csinálták

Magyarországon eddig kizárólag olyan sörtörténeti kiállítás létezett, amelyet az egyik nagy sörgyár hozott létre az üzeme területén. A Sörárium ezzel szemben teljesen márkafüggetlenül mutatja be a folyékony kenyér történetét.


7. Egész napos programot is lehet kerekíteni belőle

Sörárium közelében rövidesen, szeptember 1-jén megnyílik egy másik különleges kiállítás: a magyar katonai repülés és légvédelem történetét bemutató RepTár, ahol nemcsak a régi repülőgépeket, lövegeket és rakétákat nézhetjük meg, hanem szimulátorokkal és 4D moziban élhetjük át a repülés élményét. A két múzeum meglátogatását érdemes összekapcsolni, így tartalmas, egész napos programban lehet részünk Szolnokon.


Források: sörárium /player.hu 


Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!

Kapcsolódó írásaink

Kapcsolódó írásaink

Egy vacsi a tengerszirti barlangba épített olasz étteremben?! Lélgzetelállító...

Polignano a Mare kisvárosában található az adriai tenger fölé nyúló Grotta Palazzese hotel étterme, aminek szépségét még mindig nehezen tudjuk ép ésszel felfogni. De jó lenne ma itt vacsorázni...!

alapanyag, ami nem hiányozhat a konyhádból húsvét előtt

Ja, és az sem elhanyagolható, hogy a húsvéti ünnep közeledtével igen jól mutatnak majd az ünnepi asztalunkon, mert finomak, szezonjuk van és nagyon jól mennek a sonkához, tojáshoz!

Így étkeztünk régen, avagy amikor még aludttejet ettünk joghurt helyett

A magyar konyha, minden híresztelés ellenére, egészséges. Legalábbis az a változata, ahogy eleink főztek még 70-80 évvel ezelőtt is.

3 szendvicsrecept, ami új dimenziót nyit a konyhádban

Kint hideg van, nincs időd nagyon főzni, de ennél valami laktató, finom, melege ételt? Íme, a megoldás: három szendvics, ami nem éppen a hétköznapi vajas-sonkás megoldás szintjén áll.

10 tökéletes leves fél óra alatt a cidrire

Beállt a hűvös idő, reggelente elkél már a sál, sapka - hamarosan repkednek a mínuszok. Muszáj forró leveseket enni, hát nem? Imádjuk őket, és észrevettük, hogy ahogy öregszünk, az érzés egyre fokozódik. 10 tipp!


NAPI BOLDOGSÁG