Hulladékból épített tutajjal a Visztulán


Hulladékból épített tutajjal öt hét alatt több mint 860 kilométert tett meg a Visztulán egy környezetvédő diákcsoport: Krakkóból Gdanskba úsztak le, ahol az ökoprojekttel a helyi vitorlásparádéban is részt vettek.


A krakkói diákok újrahasznosítható hulladékból építették fel tutajukat, mert szokatlan vízi túrájukkal a környezetvédelem szükségességére kívánják felhívni a lengyelek figyelmét - olvasható a tvn24 hírportálon.
   
A Baltica Project nevű akció még nem ért véget: a több száz kilométeres utat a tervek szerint felfelé a folyón, árral szemben is megteszik, majd kézi meghajtású járművük alkotóelemeit a krakkói szelektív szeméttelepen adják le.
   
Útvonal a Visztulán.

A környezetvédelmi akciót a frissen érettségizett Zuzanna Lukasik találta ki, a tutaj kapitánya. Ő volt az egyetlen, aki végigevezte az egész távot, a csapat többi tagja hetente váltotta egymást.
   
A diákok szerint a több mint 2,5 ezer műanyag palackból, 20 méter hálóból és fa raklapokból épült tutaj meglepően jól irányíthatónak bizonyult. Azt viszont elismerték, hogy amikor nagyobb hajók úsztak el mellettük, mindig fel voltak készülve az életmentő partraszállásra.
   
A fiatal környezetvédőkből álló csapat.

A fiatal környezetvédők nagyon dicsérték az útközben megismert emberek nyíltságát és segítőkészségét, de bevallották, hogy kellemetlen élményben is volt részük, amikor valaki éjszaka ellopta a kajakjukat, majd eloldotta a tutajt a rajta alvókkal.

Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!

Kapcsolódó írásaink

Kapcsolódó írásaink

Svédországban annyira dübörög az újrahasznosítás, hogy kifogytak a szemétből

Annyira jól működik Svédországban az újrahasznosítás, hogy évek óta külföldről importálják a szemetet. A svéd háztartási hulladékok kevesebb mint egy százaléka került hulladéklerakókba 2011 óta.

Óceáni hulladékból sportcipő... Már ez is lehetséges! (Sőt, meg is kezdődött a tömegtermelése)

Megkezdődött az óceáni hulladékból gyúrt Adidas sneakerek tömegtermelése!

Ilyen boltot sem láttunk még Magyarországon: nincs zacskó, doboz, pet-palack

Szeptember végén, október elején nyílik az első csomagolásmentes bolt Magyarországon!

A város, ami minden év augusztus elsején mozdulatlanná dermed (+videók)

Hogy miért áll meg Lengyelországban az élet minden év augusztus elsején egy percre? Figyelem! A háború egyik leghősiesebb, s egyben legtragikusabb története következik!

Együtt a tiszta környezetért - Indul a TeSzedd!

Az ötödik akció elsődleges célja, a szemét eltüntetésén kívül, hogy növeljék az emberek érzékenységét a természet iránt.


NAPI BOLDOGSÁG